Tizenharmadik rész^^

~SooHee P.O.V~

Sosem éreztem még ilyen fájdalmat, szét akart hasítani belülről. Vajon, ő vissza akar menni hozzá? Esetlen szereti még? Ezen gondolatmenet annyira fájó volt számomra. A vér, még mindig folyt karomból és azt hittem meghalok úgy lüktetett minden végtagom a fájdalomtól. Hiába a múltja elől, soha nem menekülhet az ember. Még akkor sem, ha elszántan próbálkozik. Félek, hogy ez a csak a kapcsolatunkra fog menni. Nem akarom elveszíteni JunHong-ot. Ha kell az életemet is adom érte, ő a mindenem. Itt bőgök a földön, mint egy szerencsétlen, minthogy megbeszélném vele ezt a dolgot. Nem...nem akarom. Menjen csak vissza hozzá, én meg addig itt szívesen elvérzek.

- SooHee.  - lépett be valaki, miközben nevemet mondta. Az a valaki Zelo volt.
- Mivan? - felálltam és az ágyra ültem. Nem érdekelt, hogy a szobában már minden csupa vér.
- Beviszlek a kórházba. - fogta meg a kezemet.
- Nem kell. Jól vagyok. - hazudtam. Mindenem fájt.
- Azt látom. -  Tenyerét odacsúsztatta enyémhez.
- Csak...hagyj... - kezdtem bele a sírásba újból.
- Nem, nem hagylak. - ölelt át és simogatta hátam.

Akármennyire is ellenkezni akartam, nem ment hiszen mindennél jobban esett az ölelése. Szeretem őt és ennél több nem kell. De mi van ha tényleg visszamegy ahhoz a csajhoz?!

- Zelo... - suttogtam magam elé. Már nem sírtam, csak szipogtam.
- Mondd. - ölelt szorosan magához, mire én felszisszentem.
- Ugye... ugye nem mész vissza hozzá? - kérdeztem kicsit félénken.
- Hogy gondolhatsz ilyenekre? Persze, hogy nem megyek vissza hozzá. Azok után, amit velem tett.
- Mit csinált? - kerekedett ki a szemem, majd rá néztem.
- Ha elvihetlek a kórházba akkor elmondom.
- Rendben. - motyogtam halkan.
- Na, gyere. Megkérem hyungot, hogy vigyen be minket kocsival.
- Oké. - sóhajtottam, majd feltápászkodtam.

Kimentünk a szobából és amíg Jun Hong bekopogott Oppához, hogy megkérdezze bevisz-e minket, addig én csak ott álltam. Nem akartam, hogy az egész dorm csupa vér legyen, már így is a mi szobánk majdnem hogy elázott.

- Úristen, SooHee életben vagy még? - rohant ki Bang a szobájából.
- Persze. Még... - mondtam a lehető leghalkabban az utolsó szót.
- Mi az hogy még? - csattant fel Daehyun, miközben ő is kijött. Szóval mindenki hallotta...
- Hát, ha így folytatom... - nevettem fel.
- Ez nem vicces. - mérgesedett fel JongUp.
- Induljunk már. - fogta meg a karom, és húzott maga után Zelo.

Kicsit fájt, ahogy megrántotta a karom, de próbáltam nem kimutatni. Beültünk a kocsiba, mindannyian, hisz a végén már a többiek is akartak jönni. Aggódtak értem. A végén a menedzser vezetett, és a kisbusszal mentünk. A sofőrünk mellett ült Bang, mögöttük YoungJae, JongUp és Daehyun, leghátul pedig Himchan, Zelo és én. Reméltem, hogy nincsen semmilyen komolyabb sérülésem. Az utóbbi esetektől undorodom az összes orvostól. Miattuk felejtettem el életem értelmét egy kis időre.

Megérkeztünk a kórházhoz. Mindenki besietett, engem és Zelot kivéve, hiszen én nem tudtam most olyan gyorsaságra kapcsolni mint ők, Junhong pedig végig mellettem volt. Nem akarom őt elveszíteni soha. Már ha csak arra a lányra gondolok, akkor könnybe lábad a szemem. De mi lehet a neve? Az arca olyan ismerős volt.
Mikor mi is sikeresen beértünk, az orvosok már be is terelgettek engem az egyik terembe, ahol ellátták a sebeim és végignéztek még egyszer, hogy nem-e sérültem meg valahol komolyabban. Szerencsére nem volt semmi, viszont mikor megkérdezték mi történ, csak annyit mondtam "semmi". Nem mertem elmondani az uzsorásokat, hiszen ha rájönnek, hogy köptem, akkor még meg is ölnének.
Bekísértek az egyik kórterembe, hogy estére ott aludjak. Nem akartam, de azt mondták nem engedhetnek haza.
Kiment az orvos és halkan beszélgetést hallottam. Biztos a fiúknak mondta, hogy bejöhetnek, mert nem sokkal utána már ott is voltam mellettem.

~ZELO P.O.V~

Végre bemehettünk SooHee-hez. 

Beléptünk a kórterembe és ott feküdt, minket nézve. Szeméből fájdalom tükröződött. Hogy tehették ezt megint vele? És kik voltak egyáltalán? Esküszöm, ha megtalálom őket, nem élik túl.

Odaültem SooHee mellé, és adtam egy puszit a feje búbjára, amit ő megmosolygott. Istenem. Hogy lehet egy ilyen gyönyörű lányt bántani? 

- Jól vagy? - simogatta meg fejét YongGuk hyung. 

- Igen. - válaszolta halkan, kicsit rekedtesen. 

- Mi van a hangoddal? - nézett rá mindenki értetlenül. 

- Nem tudom. - szólt ugyanolyan hangon. 

- Szólok az orvosnak. - ment ki Dae. 

Bejött a doktor és meghallgatta SooHee hangját. Vért vett tőle, majd egy kis időre kiment, nem sokkal utána visszajött.

- Na? Tudja mitől van? - kérdeztem kíváncsian. 

- Igen, ez a szedett fogamzásgátló hatása. - a hallottak lesokkoltak.

- A mik? 

- A hölgy fogamzásgátlót szedett. 

- De hát mi még nem is...SooHee ez igaz? - néztem rá kétségbeesetten. Nem hiszem el...megcsalt volna?

- Igen, de...

Nem mondtam semmit, csak ellöktem a kezét magamról és kirohantam. 

~SooHee P.O.V~

- SooHee, ugye nem csaltad meg Zelot? - kért számon Bang.

- Nem, soha nem tennék olyat! - válaszoltam. 

- Akkor mire kellett a fogamzásgátló? - ült le mellém az ágyra. 

- Hát... - már sírtam. - Emlékszel amikor egyik éjjel későn mentem haza? 

- Igen. 

- Akkor történt.

- De mi történt?

- Sétáltam hazafelé és sötét volt. Útközben összetalálkoztam néhány részeg emberrel. El..elkaptak, és nem tudtam megmenekülni...és..és..ők... - zokogtam.

- Ugye nem? - nézett nagyra nyílt szemekkel. - Megerőszakoltak? - mondta ki minden kertelés nélkül. 

Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. 

- Istenem. - ölelt át. - Fiúk, keressétek meg Zelo-t és mondjátok meg neki. - a többiek azonnal azt tették, amit a leader mondott. - Miért nem mondtad el?

- Mert én...én nagyon...fé..féltem. - sírtam tovább. - Én szeretem Zelot. 

- Tudom..tudom. - ölelt tovább. 

Tizenkettedik rész^^

~SooHee P.O.V~

Reggel full kómásan keltem, nem tudom miért de olyan voltam, mint egy zombi. Még feküdtem egy kicsit az ágyban, és néztem, ahogy a fiú, akit mindennél jobban szeretek, itt szuszod mellettem. Most, hogy jobban belegondolok, akkor felmerülnek bennem kérdések. Miért hozott haza akkor? Miért akart segíteni? Sosem fogom teljesen megérteni ezt az embert. Kisétáltam a konyhába, teljesen fitten hiszen majdnem egy egész napot átaludtunk Zeloval. Csodálom, hogy a fiúk nem keltettek fel minket.

- Jó reggelt álomszuszék. - borzolta össze a már alapból kócos hajamat Yongguk.
- Viszont. - mosolyogtam, majd kivettem a szokásos reggeli joghurtom.
- Zelo még nem kelt fel? - ült le az asztalhoz.
- Nem hiszem, miért? - csücsültem le én is.
- Csak....
- Na?
- Hát, kereste valaki?
- Ki? - folytattam az evést mosolyogva.
- Az exe. - ahogy kimondta ezt a szót, az össze joghurt az asztalon landolt. Kiköptem az összes tartalmat a számból. - Jól vagy? - kérdezte nevetve.
- Igen, persze. - erőltettem mosolyt magamra.
- Menj, mosd meg az arcod. Addig én ezt feltörlöm. - mondta.
- Oké, köszi. - sétáltam át a fürdőbe.

Csupa ételmaradék volt az egész fejem. Nem érdemes ezen rágódnom. Hiszen az exe. De miért zavar ennyire, hogy kereste? Talán akarhat még tőle valamit? Bassza meg! - csaptam egyet a mosdókagylóra. Átmentem a szobánkba, hogy felkapjak valamit. Most egyedüllétre van szükségem.
Mivel jó idő volt, ezért csak egy - szokásos - szakattas térdnadrágot és egy fehér pólót vettem fel.

- Hova mész Pöttöm Panna? - szólított meg JongUp, mikor az ajtóhoz értem.
- Csak egy kicsit sétálni. - létem ki az ajtón, és semmi választ nem várva, becsuktam magam mögött.

Elmentem az egyik legközelebbi parkba, de lehet, hogy nem kellett volna. Az uzsorások éppen ott számolgatták a mocskos pénzüket. Reménykedtem, hogy vissza tudok fordulni úgy, hogy ne vegyenek észre.  Hát nem sikerült.

- Hohó! Csak nem a mi kis SooHee-nk az? - kapta el a vállam az egyik.
- Mit akartok?
- Mióta tegezel te minket aranyom? - bújt a képembe a másik.
- Nem mindegy? Mit akartok? - rántottam ki a kezem a szorításból.
- A pénzünket.
- De már mindent visszafizettem! - háborodtam fel.
- Jó vicc, kicsikém... - mutatta a papírt, ahol vezeti a pénzügyeit. - Itt van. Még kerek 4 millió wonnal tartozol.
- Mi? Az lehetetlen! - kezdtem el hátrálni.
- Ugye tudod mi történik azzal, aki nem fizet időben? - jöttek egyre közelebb.
- Hagyjatok békén! - fordultam meg, és indultam el, de azzal a lendülettel visszarántottak.
- Nagyobb büntetést érdemelsz, amiért megpróbáltál elfutni. - kapta el a hajam.


Hatalmas ütést éreztem a számnál. Bevertek egyet. Majd még egyet. Éreztem ahogy ömlik a vér a számból és a karomból. Majd egyszer csak abbamaradt minden. Kinyitottam szemem és sehol senki. Biztos elmentek. Elindultam hazafelé. Az emberek állandóan segíteni akartak, de bunkó módon elhajtottam őket, azt mondván "jól vagyok". Holott szörnyen voltam, de nem testileg, hanem lelkileg.

Megérkeztem a dormhoz, majd elindultam felfelé a lépcsőn.
Benyitottam az ajtón, kicsit beljebb mentem, nagy nehezen, hiszen alig álltam a lábamon.
Ott álltam, és néztem ahogy Zelo a volt barátnőjével beszélget. Gondoltam, ebből úgysem lesz semmi. Kis naiv vagyok.

- Zelo, kérlek gyere vissza hozzám, én még mindig szeretlek! - fogta meg a lány Junhong kezét.

Krákogtam egyet, mire mindketten felfigyeltek rám. Ruháim szétszakadtak, mindenem csupa vér volt. De nem éreztem semmi fájdalmat. Testit nem. Egyáltalán. A szívem, igen az. Most összetört. Nem foglalkoztam semmivel, beviharoztam a szobába és a földre rogyva zokogni kezdtem.

~ZELO P.O.V~

Feljött hozzám HaNi, hogy visszakönyörögje magát hozzám, eléggé kevés sikerrel. Nem szeretem őt. Megcsalt. Soha többé nem akartam látni. Az egész beszélgetésünk alatt azon gondolkodtam, hogy hol van SooHee. Remélem nem esett semmi baja, olyan rossz előérzetem van.

- Zelo, kérlek gyere vissza hozzám, én még mindig szeretlek! - fogta meg a kezem HaNi. Én egyből elvettem onnan.

Ezután egy halk krákogást hallottam az ajtó felől. Ott állt SooHee. A ruhája szakadt volt és az egész testét vér borította. A szemem könnybe lábadt. Megint, megverték megint. Ezt nem hiszem el. Oda akartam menni hozzá, de könnyes szemekkel berohant a szobába.

- HaNi menj el. - mondtam halkan.
- De Oppa én nem akarok elmenni.
- Seo Ha Ni, menj el! - szóltam erélyesebben.
- De Opppaaaaa!! - nyávogott mellettem.
- HÚZZ MÁR INNEN A KURVA ÉLETBE!!!! - ordítottam oda neki.

Erre fénysebességgel elviharzott a dormból.

~HaNi P.O.V~

Ezt még megbánják mind a ketten. Ha Zelo nem lehet az enyém, akkor senkié sem! Mi is volt a csajszi neve? SooHee! Megvan, már csak össze kell szövetkeznem valakivel, hogy megkeserítsem az életét. 

Kim Soo-Hee, azt is meg fogod bánni, hogy megszülettél!!~

Tizenegyedik rész ^^

~ZELO P.O.V~

Tegnap hoztuk haza SooHee-t. Nem hiszem el...mindenre emlékszik, csak rám nem... Ez...ez...lehetetlen. Valamit tennem kell. Megvan. Ma este meglepem valamivel, akkor biztos emlékezni fog rám, mindenképpen. Ez biztos.

~SooHee P.O.V~

Ott voltam a szobámban és gondolkodtam. Az éjjel semmit nem aludtam,hiszen már minden eszembe jutott. A fiúk, a velük töltött idő, és Zelo is. Boldogan keltem ki az ágyból és mentem ki a konyhába. Mindent világos lett. De ezt még nem akartam egyből kikürtölni mindenkinek. De nem fogom egyből kikürtölni mindenkinek.
Kimentem a konyhába, hogy egyek valami reggelit, és reméltem, hogy senki nem lesz ott.
Kiosontam, de teljesen hiába, hiszen amint kiértem, mindannyian ott voltak. Kivéve egy valakit Zelo-t.

- Szia. - mosolygott rám Yongguk.
- Sziasztok. - lépkedtem be, most már vígan mosolyogva.
-Na mi az? Miért vagy ilyen boldog? – nézett rám Himchan.

- Nem tudom miről beszélsz. – vigyorogtam tovább a hűtő felé lépkedve.
- Csak nem?
- Hmm?
- Csak nem eszedbe jutottak a dolgok?
- Nem tudom miről beszélsz Himchan. – mondtam ki a nevét, de egyből a számhoz kaptam a kezemet.
- Naaaa. – állt fel az asztaltól, majd elindult felém. – Ne hazudj.
- Én nem hazudok! – szaladtam a nappaliba.
- Dehogynem.  – jött felém hatalmas vigyorral.
- Nem iis. – kezdtem el szaladni.
- De igen. – kapott el.

Annyira szorított, hogy nem tudtam kiszabadulni.

- Engedj el! – kiabáltam nevetve.
- Nem mert hazudtál... – kezdett el csikizni.
- Ha..ha...hagyd..a...abb...abbaaaa. – röhögtem.
- Azt várhatod...

- Ahj, mi ez a hangzavar? – jött ki Zelo a szobájából.
- SunHee emlékszik!! – kiabálta el magát Oppa, miközben még mindig csikizett.
- Tényleg? Mindenre? - csodálkozott el a maknae.
- Igen.

Erre Zelo odasétált felénk, rám nézett, majd Himchan-ra, mire ő elengedett. Junhong megragadta a karomat és behúzott maga után a szobába. Becsukta magunk mögött az ajtót, majd engem a falnak nyomott, kezével megtámasztotta magát fejem mellet, majd engem kémlelt. Néha egy-egy sóhaj hagyta el a száját, majd egyszer csak karját elvette és leült az ágyra. 

- Miért nem mondtad el, hogy emlékszel? - szólalt meg.

- Mert tegnap éjjel történt az egész.

- Micsoda?

- Hát, találtam egy albumot az ágy melletti éjjeliszekrényben, és miközben nézegettem, egyre több emlék és pillanat jutott az eszembe. 

- Szóval megtaláltad... - hajtotta le a fejét.
- Baj?
- Szülinapodra akartam adni, de most már mindegy. - nevetett kínosan.
- Bocsi. - adtam egy gyors puszit arcára, majd bedőltem az ágyba.
- Úgy örülök, hogy emlékszel rám. - karolt át hátulról.
- Én is. - fordultam felé.

Szívesen beszélgettem volna még vele egy darabig, de teljesen elnyomott az álom. Még hallottam ahogy Zelo a fülembe súg egy "Szeretlek"-et, majd teljesen kidőltem.