Tizenharmadik rész^^

~SooHee P.O.V~

Sosem éreztem még ilyen fájdalmat, szét akart hasítani belülről. Vajon, ő vissza akar menni hozzá? Esetlen szereti még? Ezen gondolatmenet annyira fájó volt számomra. A vér, még mindig folyt karomból és azt hittem meghalok úgy lüktetett minden végtagom a fájdalomtól. Hiába a múltja elől, soha nem menekülhet az ember. Még akkor sem, ha elszántan próbálkozik. Félek, hogy ez a csak a kapcsolatunkra fog menni. Nem akarom elveszíteni JunHong-ot. Ha kell az életemet is adom érte, ő a mindenem. Itt bőgök a földön, mint egy szerencsétlen, minthogy megbeszélném vele ezt a dolgot. Nem...nem akarom. Menjen csak vissza hozzá, én meg addig itt szívesen elvérzek.

- SooHee.  - lépett be valaki, miközben nevemet mondta. Az a valaki Zelo volt.
- Mivan? - felálltam és az ágyra ültem. Nem érdekelt, hogy a szobában már minden csupa vér.
- Beviszlek a kórházba. - fogta meg a kezemet.
- Nem kell. Jól vagyok. - hazudtam. Mindenem fájt.
- Azt látom. -  Tenyerét odacsúsztatta enyémhez.
- Csak...hagyj... - kezdtem bele a sírásba újból.
- Nem, nem hagylak. - ölelt át és simogatta hátam.

Akármennyire is ellenkezni akartam, nem ment hiszen mindennél jobban esett az ölelése. Szeretem őt és ennél több nem kell. De mi van ha tényleg visszamegy ahhoz a csajhoz?!

- Zelo... - suttogtam magam elé. Már nem sírtam, csak szipogtam.
- Mondd. - ölelt szorosan magához, mire én felszisszentem.
- Ugye... ugye nem mész vissza hozzá? - kérdeztem kicsit félénken.
- Hogy gondolhatsz ilyenekre? Persze, hogy nem megyek vissza hozzá. Azok után, amit velem tett.
- Mit csinált? - kerekedett ki a szemem, majd rá néztem.
- Ha elvihetlek a kórházba akkor elmondom.
- Rendben. - motyogtam halkan.
- Na, gyere. Megkérem hyungot, hogy vigyen be minket kocsival.
- Oké. - sóhajtottam, majd feltápászkodtam.

Kimentünk a szobából és amíg Jun Hong bekopogott Oppához, hogy megkérdezze bevisz-e minket, addig én csak ott álltam. Nem akartam, hogy az egész dorm csupa vér legyen, már így is a mi szobánk majdnem hogy elázott.

- Úristen, SooHee életben vagy még? - rohant ki Bang a szobájából.
- Persze. Még... - mondtam a lehető leghalkabban az utolsó szót.
- Mi az hogy még? - csattant fel Daehyun, miközben ő is kijött. Szóval mindenki hallotta...
- Hát, ha így folytatom... - nevettem fel.
- Ez nem vicces. - mérgesedett fel JongUp.
- Induljunk már. - fogta meg a karom, és húzott maga után Zelo.

Kicsit fájt, ahogy megrántotta a karom, de próbáltam nem kimutatni. Beültünk a kocsiba, mindannyian, hisz a végén már a többiek is akartak jönni. Aggódtak értem. A végén a menedzser vezetett, és a kisbusszal mentünk. A sofőrünk mellett ült Bang, mögöttük YoungJae, JongUp és Daehyun, leghátul pedig Himchan, Zelo és én. Reméltem, hogy nincsen semmilyen komolyabb sérülésem. Az utóbbi esetektől undorodom az összes orvostól. Miattuk felejtettem el életem értelmét egy kis időre.

Megérkeztünk a kórházhoz. Mindenki besietett, engem és Zelot kivéve, hiszen én nem tudtam most olyan gyorsaságra kapcsolni mint ők, Junhong pedig végig mellettem volt. Nem akarom őt elveszíteni soha. Már ha csak arra a lányra gondolok, akkor könnybe lábad a szemem. De mi lehet a neve? Az arca olyan ismerős volt.
Mikor mi is sikeresen beértünk, az orvosok már be is terelgettek engem az egyik terembe, ahol ellátták a sebeim és végignéztek még egyszer, hogy nem-e sérültem meg valahol komolyabban. Szerencsére nem volt semmi, viszont mikor megkérdezték mi történ, csak annyit mondtam "semmi". Nem mertem elmondani az uzsorásokat, hiszen ha rájönnek, hogy köptem, akkor még meg is ölnének.
Bekísértek az egyik kórterembe, hogy estére ott aludjak. Nem akartam, de azt mondták nem engedhetnek haza.
Kiment az orvos és halkan beszélgetést hallottam. Biztos a fiúknak mondta, hogy bejöhetnek, mert nem sokkal utána már ott is voltam mellettem.

~ZELO P.O.V~

Végre bemehettünk SooHee-hez. 

Beléptünk a kórterembe és ott feküdt, minket nézve. Szeméből fájdalom tükröződött. Hogy tehették ezt megint vele? És kik voltak egyáltalán? Esküszöm, ha megtalálom őket, nem élik túl.

Odaültem SooHee mellé, és adtam egy puszit a feje búbjára, amit ő megmosolygott. Istenem. Hogy lehet egy ilyen gyönyörű lányt bántani? 

- Jól vagy? - simogatta meg fejét YongGuk hyung. 

- Igen. - válaszolta halkan, kicsit rekedtesen. 

- Mi van a hangoddal? - nézett rá mindenki értetlenül. 

- Nem tudom. - szólt ugyanolyan hangon. 

- Szólok az orvosnak. - ment ki Dae. 

Bejött a doktor és meghallgatta SooHee hangját. Vért vett tőle, majd egy kis időre kiment, nem sokkal utána visszajött.

- Na? Tudja mitől van? - kérdeztem kíváncsian. 

- Igen, ez a szedett fogamzásgátló hatása. - a hallottak lesokkoltak.

- A mik? 

- A hölgy fogamzásgátlót szedett. 

- De hát mi még nem is...SooHee ez igaz? - néztem rá kétségbeesetten. Nem hiszem el...megcsalt volna?

- Igen, de...

Nem mondtam semmit, csak ellöktem a kezét magamról és kirohantam. 

~SooHee P.O.V~

- SooHee, ugye nem csaltad meg Zelot? - kért számon Bang.

- Nem, soha nem tennék olyat! - válaszoltam. 

- Akkor mire kellett a fogamzásgátló? - ült le mellém az ágyra. 

- Hát... - már sírtam. - Emlékszel amikor egyik éjjel későn mentem haza? 

- Igen. 

- Akkor történt.

- De mi történt?

- Sétáltam hazafelé és sötét volt. Útközben összetalálkoztam néhány részeg emberrel. El..elkaptak, és nem tudtam megmenekülni...és..és..ők... - zokogtam.

- Ugye nem? - nézett nagyra nyílt szemekkel. - Megerőszakoltak? - mondta ki minden kertelés nélkül. 

Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. 

- Istenem. - ölelt át. - Fiúk, keressétek meg Zelo-t és mondjátok meg neki. - a többiek azonnal azt tették, amit a leader mondott. - Miért nem mondtad el?

- Mert én...én nagyon...fé..féltem. - sírtam tovább. - Én szeretem Zelot. 

- Tudom..tudom. - ölelt tovább.