Tizennegyedik rész^^

~ZELO P.O.V~

Megcsalt volna? Lehetséges ez? Nem tudom elhinni, a lány, akit mindennél jobban szeretek, lefeküdt valaki mással. Soha többé nem akarom látni. 

- Zelo!! Zelo!! - hallom magam mögül a kiabálást, mire megfordulok.

- Mivan? - nézek a fiúkra könnyes szemekkel. 

- SooHee nem csalt meg téged. - lihegtek, a futás miatt.

- Na persze, akkor minek szedett gyógyszert? 

- Nem az aminek látszik... - mondta Daehyun.

- Akkor micsoda? - ültem le a padra, ami mellettem volt.

- Biztos, hogy tudni akarod? 

- Igen. 

- Megerőszakolták... - suttogta Himchan. 

- Mi...mit csináltak vele? 

- Jól hallottad. Nem csalt meg. 

- Bent vannak még igaz? - pattantam fel a helyemről, és meg sem várva a választ elkezdtem futni a kórház felé. 

~SooHee P.O.V~

Ott sírtam YongGuk ölelésében. Egyszerűen nem tudom mit csináljak. Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem a karomban, ezért kicsit kibújtam a leader karjai közül. Zelo csak így elment? Én nagyon szeretem őt...senki mást. Nem akarom Őt elveszíteni. 
Ott ültem a kórházi ágyon, testileg és lelkileg is roncsként. 
A könnyeim csak folytak, nem tudtam őket megállítani. Épp készültem lefeküdni, amikor valaki berontott a kórterembe.Odakaptam a fejem és egy lihegő JunHongot láttam. Nem mondott semmit, csak odasétált hozzám és szorosan megölelt. Nem tudtam abba hagyni a zokogást. 
Elengedett, majd kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. 

- Annyira sajnálom. - ölelt meg újra. 
- Én...nem csináltam semmit. - sírtam tehetetlenül.
- Tudom. - puszilta meg fejem búbját. 

- Elnézést, nővér. - szólította meg Yongguk a kisasszonyt. 
- Igen? 
- Mikor jöhet haza? - bökött a fejével felém.
- Ha szeretnék, már most is, de pihennie kell, hogy a sebei begyógyuljanak. 

- Soha többé nem engedlek el egyedül sehová. - fogta meg a kezem Zelo. 

Összepakoltuk a cuccaimat és kimentünk a kocsihoz. Beültünk mindannyian és a menedzser egyenesen a fiúk dormjába vitt minket. 

~HaNi P.O.V~

Mit kéne tennem, hogy ezek ketten szakítsanak? Mindenképp megoldom. Zelo az enyém kell legyen, és senki másé. Ha kell durva módszerekhez is folyamodok. 

Meg is van mi az első lépés. 

~SooHee P.O.V~

Beléptünk az ajtón és én egyből a szobába siettem, hogy megnézzem, mennyit kell takarítanom, hiszen minden csupa vér volt. Amikor beértem csodálkozva láttam, hogy teljesen tiszta a szoba.

- Már kitakaríttattam.- ölelt meg hátulról JunHong. 

- Látom. - fordultam meg. 

- Szeretlek. - csókolt meg.

- Én is téged. - adtam egy gyors puszit az arcára, majd elmentem lefürödni. 

~ZELO P.O.V~

- Szeretlek. - csókoltam meg.

- Én is téged. - adott egy puszit az arcomra, majd elment fürdeni. 

Amíg ő mosakodott én az ágyon ültem és játszottam a telefonomon, amikor egy SMS-em jött rejtett számról. 

"Nagyon szeretlek édesem, gyere vissza hozzám!"

Mit akar már megint?

Tizenharmadik rész^^

~SooHee P.O.V~

Sosem éreztem még ilyen fájdalmat, szét akart hasítani belülről. Vajon, ő vissza akar menni hozzá? Esetlen szereti még? Ezen gondolatmenet annyira fájó volt számomra. A vér, még mindig folyt karomból és azt hittem meghalok úgy lüktetett minden végtagom a fájdalomtól. Hiába a múltja elől, soha nem menekülhet az ember. Még akkor sem, ha elszántan próbálkozik. Félek, hogy ez a csak a kapcsolatunkra fog menni. Nem akarom elveszíteni JunHong-ot. Ha kell az életemet is adom érte, ő a mindenem. Itt bőgök a földön, mint egy szerencsétlen, minthogy megbeszélném vele ezt a dolgot. Nem...nem akarom. Menjen csak vissza hozzá, én meg addig itt szívesen elvérzek.

- SooHee.  - lépett be valaki, miközben nevemet mondta. Az a valaki Zelo volt.
- Mivan? - felálltam és az ágyra ültem. Nem érdekelt, hogy a szobában már minden csupa vér.
- Beviszlek a kórházba. - fogta meg a kezemet.
- Nem kell. Jól vagyok. - hazudtam. Mindenem fájt.
- Azt látom. -  Tenyerét odacsúsztatta enyémhez.
- Csak...hagyj... - kezdtem bele a sírásba újból.
- Nem, nem hagylak. - ölelt át és simogatta hátam.

Akármennyire is ellenkezni akartam, nem ment hiszen mindennél jobban esett az ölelése. Szeretem őt és ennél több nem kell. De mi van ha tényleg visszamegy ahhoz a csajhoz?!

- Zelo... - suttogtam magam elé. Már nem sírtam, csak szipogtam.
- Mondd. - ölelt szorosan magához, mire én felszisszentem.
- Ugye... ugye nem mész vissza hozzá? - kérdeztem kicsit félénken.
- Hogy gondolhatsz ilyenekre? Persze, hogy nem megyek vissza hozzá. Azok után, amit velem tett.
- Mit csinált? - kerekedett ki a szemem, majd rá néztem.
- Ha elvihetlek a kórházba akkor elmondom.
- Rendben. - motyogtam halkan.
- Na, gyere. Megkérem hyungot, hogy vigyen be minket kocsival.
- Oké. - sóhajtottam, majd feltápászkodtam.

Kimentünk a szobából és amíg Jun Hong bekopogott Oppához, hogy megkérdezze bevisz-e minket, addig én csak ott álltam. Nem akartam, hogy az egész dorm csupa vér legyen, már így is a mi szobánk majdnem hogy elázott.

- Úristen, SooHee életben vagy még? - rohant ki Bang a szobájából.
- Persze. Még... - mondtam a lehető leghalkabban az utolsó szót.
- Mi az hogy még? - csattant fel Daehyun, miközben ő is kijött. Szóval mindenki hallotta...
- Hát, ha így folytatom... - nevettem fel.
- Ez nem vicces. - mérgesedett fel JongUp.
- Induljunk már. - fogta meg a karom, és húzott maga után Zelo.

Kicsit fájt, ahogy megrántotta a karom, de próbáltam nem kimutatni. Beültünk a kocsiba, mindannyian, hisz a végén már a többiek is akartak jönni. Aggódtak értem. A végén a menedzser vezetett, és a kisbusszal mentünk. A sofőrünk mellett ült Bang, mögöttük YoungJae, JongUp és Daehyun, leghátul pedig Himchan, Zelo és én. Reméltem, hogy nincsen semmilyen komolyabb sérülésem. Az utóbbi esetektől undorodom az összes orvostól. Miattuk felejtettem el életem értelmét egy kis időre.

Megérkeztünk a kórházhoz. Mindenki besietett, engem és Zelot kivéve, hiszen én nem tudtam most olyan gyorsaságra kapcsolni mint ők, Junhong pedig végig mellettem volt. Nem akarom őt elveszíteni soha. Már ha csak arra a lányra gondolok, akkor könnybe lábad a szemem. De mi lehet a neve? Az arca olyan ismerős volt.
Mikor mi is sikeresen beértünk, az orvosok már be is terelgettek engem az egyik terembe, ahol ellátták a sebeim és végignéztek még egyszer, hogy nem-e sérültem meg valahol komolyabban. Szerencsére nem volt semmi, viszont mikor megkérdezték mi történ, csak annyit mondtam "semmi". Nem mertem elmondani az uzsorásokat, hiszen ha rájönnek, hogy köptem, akkor még meg is ölnének.
Bekísértek az egyik kórterembe, hogy estére ott aludjak. Nem akartam, de azt mondták nem engedhetnek haza.
Kiment az orvos és halkan beszélgetést hallottam. Biztos a fiúknak mondta, hogy bejöhetnek, mert nem sokkal utána már ott is voltam mellettem.

~ZELO P.O.V~

Végre bemehettünk SooHee-hez. 

Beléptünk a kórterembe és ott feküdt, minket nézve. Szeméből fájdalom tükröződött. Hogy tehették ezt megint vele? És kik voltak egyáltalán? Esküszöm, ha megtalálom őket, nem élik túl.

Odaültem SooHee mellé, és adtam egy puszit a feje búbjára, amit ő megmosolygott. Istenem. Hogy lehet egy ilyen gyönyörű lányt bántani? 

- Jól vagy? - simogatta meg fejét YongGuk hyung. 

- Igen. - válaszolta halkan, kicsit rekedtesen. 

- Mi van a hangoddal? - nézett rá mindenki értetlenül. 

- Nem tudom. - szólt ugyanolyan hangon. 

- Szólok az orvosnak. - ment ki Dae. 

Bejött a doktor és meghallgatta SooHee hangját. Vért vett tőle, majd egy kis időre kiment, nem sokkal utána visszajött.

- Na? Tudja mitől van? - kérdeztem kíváncsian. 

- Igen, ez a szedett fogamzásgátló hatása. - a hallottak lesokkoltak.

- A mik? 

- A hölgy fogamzásgátlót szedett. 

- De hát mi még nem is...SooHee ez igaz? - néztem rá kétségbeesetten. Nem hiszem el...megcsalt volna?

- Igen, de...

Nem mondtam semmit, csak ellöktem a kezét magamról és kirohantam. 

~SooHee P.O.V~

- SooHee, ugye nem csaltad meg Zelot? - kért számon Bang.

- Nem, soha nem tennék olyat! - válaszoltam. 

- Akkor mire kellett a fogamzásgátló? - ült le mellém az ágyra. 

- Hát... - már sírtam. - Emlékszel amikor egyik éjjel későn mentem haza? 

- Igen. 

- Akkor történt.

- De mi történt?

- Sétáltam hazafelé és sötét volt. Útközben összetalálkoztam néhány részeg emberrel. El..elkaptak, és nem tudtam megmenekülni...és..és..ők... - zokogtam.

- Ugye nem? - nézett nagyra nyílt szemekkel. - Megerőszakoltak? - mondta ki minden kertelés nélkül. 

Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. 

- Istenem. - ölelt át. - Fiúk, keressétek meg Zelo-t és mondjátok meg neki. - a többiek azonnal azt tették, amit a leader mondott. - Miért nem mondtad el?

- Mert én...én nagyon...fé..féltem. - sírtam tovább. - Én szeretem Zelot. 

- Tudom..tudom. - ölelt tovább. 

Tizenkettedik rész^^

~SooHee P.O.V~

Reggel full kómásan keltem, nem tudom miért de olyan voltam, mint egy zombi. Még feküdtem egy kicsit az ágyban, és néztem, ahogy a fiú, akit mindennél jobban szeretek, itt szuszod mellettem. Most, hogy jobban belegondolok, akkor felmerülnek bennem kérdések. Miért hozott haza akkor? Miért akart segíteni? Sosem fogom teljesen megérteni ezt az embert. Kisétáltam a konyhába, teljesen fitten hiszen majdnem egy egész napot átaludtunk Zeloval. Csodálom, hogy a fiúk nem keltettek fel minket.

- Jó reggelt álomszuszék. - borzolta össze a már alapból kócos hajamat Yongguk.
- Viszont. - mosolyogtam, majd kivettem a szokásos reggeli joghurtom.
- Zelo még nem kelt fel? - ült le az asztalhoz.
- Nem hiszem, miért? - csücsültem le én is.
- Csak....
- Na?
- Hát, kereste valaki?
- Ki? - folytattam az evést mosolyogva.
- Az exe. - ahogy kimondta ezt a szót, az össze joghurt az asztalon landolt. Kiköptem az összes tartalmat a számból. - Jól vagy? - kérdezte nevetve.
- Igen, persze. - erőltettem mosolyt magamra.
- Menj, mosd meg az arcod. Addig én ezt feltörlöm. - mondta.
- Oké, köszi. - sétáltam át a fürdőbe.

Csupa ételmaradék volt az egész fejem. Nem érdemes ezen rágódnom. Hiszen az exe. De miért zavar ennyire, hogy kereste? Talán akarhat még tőle valamit? Bassza meg! - csaptam egyet a mosdókagylóra. Átmentem a szobánkba, hogy felkapjak valamit. Most egyedüllétre van szükségem.
Mivel jó idő volt, ezért csak egy - szokásos - szakattas térdnadrágot és egy fehér pólót vettem fel.

- Hova mész Pöttöm Panna? - szólított meg JongUp, mikor az ajtóhoz értem.
- Csak egy kicsit sétálni. - létem ki az ajtón, és semmi választ nem várva, becsuktam magam mögött.

Elmentem az egyik legközelebbi parkba, de lehet, hogy nem kellett volna. Az uzsorások éppen ott számolgatták a mocskos pénzüket. Reménykedtem, hogy vissza tudok fordulni úgy, hogy ne vegyenek észre.  Hát nem sikerült.

- Hohó! Csak nem a mi kis SooHee-nk az? - kapta el a vállam az egyik.
- Mit akartok?
- Mióta tegezel te minket aranyom? - bújt a képembe a másik.
- Nem mindegy? Mit akartok? - rántottam ki a kezem a szorításból.
- A pénzünket.
- De már mindent visszafizettem! - háborodtam fel.
- Jó vicc, kicsikém... - mutatta a papírt, ahol vezeti a pénzügyeit. - Itt van. Még kerek 4 millió wonnal tartozol.
- Mi? Az lehetetlen! - kezdtem el hátrálni.
- Ugye tudod mi történik azzal, aki nem fizet időben? - jöttek egyre közelebb.
- Hagyjatok békén! - fordultam meg, és indultam el, de azzal a lendülettel visszarántottak.
- Nagyobb büntetést érdemelsz, amiért megpróbáltál elfutni. - kapta el a hajam.


Hatalmas ütést éreztem a számnál. Bevertek egyet. Majd még egyet. Éreztem ahogy ömlik a vér a számból és a karomból. Majd egyszer csak abbamaradt minden. Kinyitottam szemem és sehol senki. Biztos elmentek. Elindultam hazafelé. Az emberek állandóan segíteni akartak, de bunkó módon elhajtottam őket, azt mondván "jól vagyok". Holott szörnyen voltam, de nem testileg, hanem lelkileg.

Megérkeztem a dormhoz, majd elindultam felfelé a lépcsőn.
Benyitottam az ajtón, kicsit beljebb mentem, nagy nehezen, hiszen alig álltam a lábamon.
Ott álltam, és néztem ahogy Zelo a volt barátnőjével beszélget. Gondoltam, ebből úgysem lesz semmi. Kis naiv vagyok.

- Zelo, kérlek gyere vissza hozzám, én még mindig szeretlek! - fogta meg a lány Junhong kezét.

Krákogtam egyet, mire mindketten felfigyeltek rám. Ruháim szétszakadtak, mindenem csupa vér volt. De nem éreztem semmi fájdalmat. Testit nem. Egyáltalán. A szívem, igen az. Most összetört. Nem foglalkoztam semmivel, beviharoztam a szobába és a földre rogyva zokogni kezdtem.

~ZELO P.O.V~

Feljött hozzám HaNi, hogy visszakönyörögje magát hozzám, eléggé kevés sikerrel. Nem szeretem őt. Megcsalt. Soha többé nem akartam látni. Az egész beszélgetésünk alatt azon gondolkodtam, hogy hol van SooHee. Remélem nem esett semmi baja, olyan rossz előérzetem van.

- Zelo, kérlek gyere vissza hozzám, én még mindig szeretlek! - fogta meg a kezem HaNi. Én egyből elvettem onnan.

Ezután egy halk krákogást hallottam az ajtó felől. Ott állt SooHee. A ruhája szakadt volt és az egész testét vér borította. A szemem könnybe lábadt. Megint, megverték megint. Ezt nem hiszem el. Oda akartam menni hozzá, de könnyes szemekkel berohant a szobába.

- HaNi menj el. - mondtam halkan.
- De Oppa én nem akarok elmenni.
- Seo Ha Ni, menj el! - szóltam erélyesebben.
- De Opppaaaaa!! - nyávogott mellettem.
- HÚZZ MÁR INNEN A KURVA ÉLETBE!!!! - ordítottam oda neki.

Erre fénysebességgel elviharzott a dormból.

~HaNi P.O.V~

Ezt még megbánják mind a ketten. Ha Zelo nem lehet az enyém, akkor senkié sem! Mi is volt a csajszi neve? SooHee! Megvan, már csak össze kell szövetkeznem valakivel, hogy megkeserítsem az életét. 

Kim Soo-Hee, azt is meg fogod bánni, hogy megszülettél!!~

Tizenegyedik rész ^^

~ZELO P.O.V~

Tegnap hoztuk haza SooHee-t. Nem hiszem el...mindenre emlékszik, csak rám nem... Ez...ez...lehetetlen. Valamit tennem kell. Megvan. Ma este meglepem valamivel, akkor biztos emlékezni fog rám, mindenképpen. Ez biztos.

~SooHee P.O.V~

Ott voltam a szobámban és gondolkodtam. Az éjjel semmit nem aludtam,hiszen már minden eszembe jutott. A fiúk, a velük töltött idő, és Zelo is. Boldogan keltem ki az ágyból és mentem ki a konyhába. Mindent világos lett. De ezt még nem akartam egyből kikürtölni mindenkinek. De nem fogom egyből kikürtölni mindenkinek.
Kimentem a konyhába, hogy egyek valami reggelit, és reméltem, hogy senki nem lesz ott.
Kiosontam, de teljesen hiába, hiszen amint kiértem, mindannyian ott voltak. Kivéve egy valakit Zelo-t.

- Szia. - mosolygott rám Yongguk.
- Sziasztok. - lépkedtem be, most már vígan mosolyogva.
-Na mi az? Miért vagy ilyen boldog? – nézett rám Himchan.

- Nem tudom miről beszélsz. – vigyorogtam tovább a hűtő felé lépkedve.
- Csak nem?
- Hmm?
- Csak nem eszedbe jutottak a dolgok?
- Nem tudom miről beszélsz Himchan. – mondtam ki a nevét, de egyből a számhoz kaptam a kezemet.
- Naaaa. – állt fel az asztaltól, majd elindult felém. – Ne hazudj.
- Én nem hazudok! – szaladtam a nappaliba.
- Dehogynem.  – jött felém hatalmas vigyorral.
- Nem iis. – kezdtem el szaladni.
- De igen. – kapott el.

Annyira szorított, hogy nem tudtam kiszabadulni.

- Engedj el! – kiabáltam nevetve.
- Nem mert hazudtál... – kezdett el csikizni.
- Ha..ha...hagyd..a...abb...abbaaaa. – röhögtem.
- Azt várhatod...

- Ahj, mi ez a hangzavar? – jött ki Zelo a szobájából.
- SunHee emlékszik!! – kiabálta el magát Oppa, miközben még mindig csikizett.
- Tényleg? Mindenre? - csodálkozott el a maknae.
- Igen.

Erre Zelo odasétált felénk, rám nézett, majd Himchan-ra, mire ő elengedett. Junhong megragadta a karomat és behúzott maga után a szobába. Becsukta magunk mögött az ajtót, majd engem a falnak nyomott, kezével megtámasztotta magát fejem mellet, majd engem kémlelt. Néha egy-egy sóhaj hagyta el a száját, majd egyszer csak karját elvette és leült az ágyra. 

- Miért nem mondtad el, hogy emlékszel? - szólalt meg.

- Mert tegnap éjjel történt az egész.

- Micsoda?

- Hát, találtam egy albumot az ágy melletti éjjeliszekrényben, és miközben nézegettem, egyre több emlék és pillanat jutott az eszembe. 

- Szóval megtaláltad... - hajtotta le a fejét.
- Baj?
- Szülinapodra akartam adni, de most már mindegy. - nevetett kínosan.
- Bocsi. - adtam egy gyors puszit arcára, majd bedőltem az ágyba.
- Úgy örülök, hogy emlékszel rám. - karolt át hátulról.
- Én is. - fordultam felé.

Szívesen beszélgettem volna még vele egy darabig, de teljesen elnyomott az álom. Még hallottam ahogy Zelo a fülembe súg egy "Szeretlek"-et, majd teljesen kidőltem.

Tizedik rész ^^

Itt vagyok egy gyönyörű, szép helyen. Tele van minden nem rég nyílt virágokkal és itt van mellettem a barátom, akit nagyon szeretek. De miért ilyen ismeretlen az arca? Mintha még nem is láttam volna sehol. Itt ölel engem, és puszikkal lep el, én pedig gondolkodom, hogy ki is ő valójában. Lassan minden homályossá válik. Nem látok semmit, valaki segítsen!

Olyan nehezek a pilláim, de ki kell nyitnom a szemem. Kis erőlködés után sikerült is. De hol vagyok? Itt minden olyan fehér. Megvan, egy kórházban vagyok. Mi történt? Semmire nem emlékszem. Mi is az én nevem? Hogy kerültem ide? Majd egy ismeretlen férfi jött be hozzám egy köpennyel a hátán. Biztosan egy orvos. Odasétált hozzám:

- Jó napot. - köszönt kedvesen.

- Jó napot. - viszonoztam.

- Most felteszek önnek pár kérdést. Kérem válaszoljon. - ült le a mellettem lévő kis székbe.

- Rendben.

- Nos, akkor kezdjük. Neve? - fogta meg a tollát, majd rám nézett várakozóan.

- Öhmmm. - gondolkodtam el.

- Nem tudja? - nézett rám elég érdekesen.

- Hát.. nem..nem sok mindenre emlékszem...

- Akkor ez amiatt lehet.. - kezdett ideges lenni.

- Mi miatt?

- Egy kisebb baleset történt a műtétje alatt...

- Műtét? Az oldalamon? 

- Tehát ez megvan. A műtét alatt a lámpa ráesett a fejére, ami valószínűleg megsérült, emiatt következhetett be az emlékezet kiesése. 

- Mi? De mennyi idő nincs meg?

- Ezt csak maga tudhatja. Most mennem kell, van egy látogatója.  - állt fel a helyzetéből

- Kicsoda?

- Nem sokára megtudja..ha emlékszik... - majd kisétált.

Nem kellett sokat várnom, be is jött hat fiú. Egyiket sem ismertem meg. Szürke hajuk volt , és volt egy aki nagyon magas volt. Nem tudom, egyáltalán nem ugrott be egyik sem. De ha bejöttek látogatóba, akkor valószínű, hogy ismerem őket.

- Szia. - köszönt az egyik. 

- Őőőh..szia. - néztem rá értetlenül. 

- Baj van? - ült le mellém a colos fiú és megfogta a kezem, amit én automatikusan elhúztam. Majd bejött megint az orvos és félrehívta a fiúkat. Gondolom most mondja el nekik , hogy mi az ábra, mert mindegyik nagyon ideges lett. 

- Ez maguknak kórház? Maguk miatt lett ilyen! Hogy tehették ezt? - ordítozta a "kézfogóm". 

- Higgye el, mi sem így akartuk. Hirtelen történt és véletlen volt az egész dolog. - mondta a doktor halál nyugodtan.

- És ha belehal? Akkor is ilyen nyugodt lenne? 

- De nem halt bele.
- Maga aztán orvos. Szeretnénk minél előbb haza vinni SooHee-t.  – aha, szóval ez a nevem.
- Még nem tehetik. Pár napot benn kell maradnia. Maximum kérvényezni lehet, hogy minél előbb hazamehessen.
- Akkor azonnal kérvényezzük.
- Ez esetben, hozom a papírokat.
- Alig várjuk. – mondta az egyik.
- Kérem, addig üljenek le valahová. 

Ez után mindegyik fiú, leült körém, majd engem kezdtek el nézni.

- YongGuk vagyok. – mutatkozott be. Ismerős a neve, lehet tényleg ismertem őket.
- YoungJae. – így a mellette ülő. Majd végig az összes. Utoljára maradt valaki, valaki akit az előbb is nagyon megfigyeltem.
- Jun Hong vagyok. De Zelo-nak szoktak hívni.  – mosolygott egyet.
- Hol...hol lakom? – kérdeztem félénken...
- Nálunk. – mondta YongGuk, mire elég nagyra nyíltak a szemeim...hogy..náluk?
- Ná..nálatok? – kérdeztem akadozva.
- Igen. – válaszoltak nagy vigyorral.

Egy kis idő még eltelt, majd megjött az orvos a papírokkal.  Nem sok volt nála, de azért volt mit olvasgatni az biztos.

- Nos, ezt itt kérem, olvassák végig, és szóljanak, ha kitöltötték ezeket. – nyomta a fiúk kezébe.
- Várjon egy percet. – szólította meg YongGuk az doktort, mielőtt kilépett. – Itt az áll, hogy megfelelő összeg befizetésénél, az beteg azonnal hazavihető.
- Így van.
- Mennyi az a bizonyos összeg?
- Ennyi. – mutatta neki a másik papirost, ezért én nem tudtam meg.
- Rendben. Kifizetjük. Fiúk! Most. – majd odament mindenki és előszedték a  pénztárcájukat.
- Köszönjük. – mondta DaeHyun, amikor a köpenyes bólintott.
- Gyere, megyünk haza. – mondta YoungJae nevetve.

Kicsit furcsa volt nekem ez az egész, de ha ettől visszajönnek az emlékeim, akkor benne vagyok. Kimentek, és megvárták, amíg felöltözök, majd együtt kimentünk a kórházból. Egy nagy kocsihoz vezettek, ami fekete volt. Beültünk mindannyian, majd kicsit beszélgettünk. Néhány dolog már eszembe jutott, aminek nagyon örültem.

- Neved? – kérdezte nevetve HimChan.
- Kim SooHee. – válaszoltam, majd egy önelégült mosolyt varázsoltam arcomra.
- Hány éves vagy? – vágta rá azonnal.
- 15. Májusban leszek 16.
- Remek. Emlékszel még valamire? – néztek rám reménykedően.
- Régen egy deszkás bandával éltem, és dolgoztunk.
- EZAZ ! – kiabálták össze vissza.
- Most van valakid? – kérdezte Zelo félénken.
- Ezt hogy érted? – néztem értetlenül.
- Van barátod? – kérdezte újból, kicsit ingerülten.
- Nem, nem ugrik be, miért? – könnycseppek gyűltek a szemébe... próbálta eltakarni, de nem sikerült neki. 

Kilencedik rész ^^

      ~ZELO P.O.V.~

- Ezt ugye nem mondod komolyan? - szólaltam meg.

- Úgy nézek ki ? - folytak a könnycseppek a szemeiből.

- Minden rendben lesz. - öleltem meg szorosan. - Én mindig itt leszek melletted. 

Nem beszéltünk ez után semmit. Csak mindegyikőnk lezuhanyzott és befeküdtünk az ágyba.

~SooHee P.O.V.~

Egy temetőben vagyok. Valakinek most van a gyászszertartása. Ki lehet az? Oda megyek és megnézem. Ez meg hogy lehet? Én vagyok a koporsóban. De én itt állok, nem haltam meg! Látok mindenkit. Itt van Zelo és az egész banda. De miért sír mindenki? - Itt vagyok!! - kiabálom, de nem reagál senki.. - Nem! Ez nem lehet! - kiabálok még mindig. - Majd felébredek.

- Minden rendben? - kérdezi mellőlem JunHong.

- Öhm...igen..persze..  - válaszolok.

- Rosszat álmodtál, igaz? - fordul felém.

- Honnan tudod? 

- Egész éjjel azt kiabáltad, hogy nem akarsz meghalni. - ekkor egy nagyot sóhajtottam. - Ne félj, nem lesz semmi baj. - ölel magához. 

- Remélem.

- Gyere készülődni, már kilenc óra. - húzott maga után. 

- Oké. - siettem. 

Felvettem a szokásos szakadt farmert és hozzá egy rongyos felsőt. Hiába, mindig is így öltözködtem. Nagyon sokáig az álmom járt a fejemben. Mi van, ha tényleg meghalok?
Lementünk reggelizni, majd elindultunk a kórházba hárman. YongGuk , Zelo és én.
Amikor odaértünk,bejelentkeztem, Yonggukék még elintéztek néhány ügyet, engem pedig egy nővér bekísért a kórterembe, hogy vegyem át a ruhámat, majd befektetett az egyik ágyba. Még egy kicsit beszélgettem Zeloval, majd jött az orvos. Odanyúlt hozzám, majd adott egy-két injekciót, amiktől nagyon fáradt lettem. Altatókat adott be. A pilláim egyre nehezebbé váltak. Még el tudtam kapni, ahogy azt mondja minden rendben lesz, majd a szemeim lecsukódtak. Hogy végleg-e, azt még nem tudom.

Nyolcadik rész ^^

                                  ~SooHee P.O.V~ 

A színpad közepén megcsókolt...Erre aztán tényleg nem számítottam.Most mit csináljak ? Mi van, ha megint balhé lesz belőle? Mi van, ha kirakják a bandából?
Egy kis idő múlva már lent voltunk az öltözőben. YongGuk a főnökkel beszélgetett, az egész dolog miatt. Himchan,JongUp, YoungJae és Daehyun szokás szerint baromkodtak.
Én ültem a kanapén, még mindig sokkolva és csak néztem ki a fejemből...Hallani nem hallottam semmit a külvilágból.Mint valami élőhalott úgy viselkedhettem.Egyszer csak egy kezet láttam magam előtt mozogni fel-le.

-Jól vagy? -kérdezte mellőlem Zelo.
-Ja..-még mindig bambultam magam elé.
-Na persze.-karolt át, majd odahúzott magához.-Na mondd már el mi van...-simogatta vállamat.
-Csak..mi lesz ha megint leütnek vagy...rosszabb...?-a falat fürkésztem állandóan.
-Nem fog...ne is gondolj ilyenre.-fordította maga felé az arcom , hogy a szemembe nézhessen.-Megvédelek.-adott puszit a számra.
-Jó de....aish...-felálltam és kisétáltam az egyik közeli parkba...lefeküdtem a földre és csak néztem az eget.

Vagy 10 perce feküdhettem ott, amikor Dae odafeküdt mellém.

-Mikor mondod el neki? -tért egyből a lényegre.
-Nem tudom neki még elmondani...-fürkésztem a felhőket.
-De ugye nem nekünk kell?-nézett rám
-Nem, majd én elmondom...majd...Épp most vállalta fel véglegesen mindenki előtt a kapcsolatunkat...nem akarom ezzel elrontani a boldogságát...
-De ez nagyon komoly dolog...szerintem ma este mondd el neki...-kelt fel, majd elment..

Valahogy este fele lehetett már, mert amikor hazaindultam már sötét volt.

                                    ~ZELO P.O.V~

Hol van már? Nagyon késő van...Mi van ha valami baja esett? Nem élném túl..Ajtó nyitódást hallottam.Lerohantam.Ő volt az.Olyan szorosan öleltem , mint még soha.

-Azt hittem már valami bajod esett..-könnyek gyűltek a szemembe.

-Jól vagyok...-mosolygott és visszaölelt.-De Zelo....

-Mondd.

-Megfojtasz.-nevette el magát.

-Bocsi.

Majd mikor elengedtem , leültünk a kanapéra és beszélgettünk.

                             ~SooHee P.O.V~

 Nagyon sokáig beszélgettünk...Jó volt, nagyon régóta nem volt ilyen hosszú társalgás köztünk.Mind a heten jókat nevettünk.Majd eszembe jutott...El kell neki mondanom...

Rá néztem Daehyun-ra mire ő csak bólintott egyet , hisz tudta jól miről van szó.

Odahajoltam Zelo-hoz és odasúgtam neki:
-Beszélhetnénk kicsit?
-Persze , mondd...-mosolygott rám.
-Izéé...négyszemközt...
-Ja, oké.Menjünk fel a szobámba.

-Mindjárt jövünk.-mondta a többieknek.

Megfogta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat és felmentünk.
Leültem az ágyra, majd ő is ez tette.
-Mondd.-birizgálta hajam, miközben folyamatosan engem nézett.
-Nem...tudom...hát..-egyszerűen nem tudtam neki elmondani...nekem is rossz lesz, nem hogy neki...
-Mi a baj? Bántottak ? Mondd már!! - engedte el a hajam.

Könnyek csordultak le az arcomon.Nem bírtam neki elmondani.
-Mondjad már...-nézett folyamatosan a szemembe és törölte le a könnyimet.

- Holnap..engem...kórházba visznek...-folytak a könnyeim...
-De...de..miért?-kérdezte dadogva...

-Műteni kell...azt..a sebemet...azt mondták, ha nem műtik meg 1 hónapon belül..én...meg...is...halhatok.