Tizedik rész ^^

Itt vagyok egy gyönyörű, szép helyen. Tele van minden nem rég nyílt virágokkal és itt van mellettem a barátom, akit nagyon szeretek. De miért ilyen ismeretlen az arca? Mintha még nem is láttam volna sehol. Itt ölel engem, és puszikkal lep el, én pedig gondolkodom, hogy ki is ő valójában. Lassan minden homályossá válik. Nem látok semmit, valaki segítsen!

Olyan nehezek a pilláim, de ki kell nyitnom a szemem. Kis erőlködés után sikerült is. De hol vagyok? Itt minden olyan fehér. Megvan, egy kórházban vagyok. Mi történt? Semmire nem emlékszem. Mi is az én nevem? Hogy kerültem ide? Majd egy ismeretlen férfi jött be hozzám egy köpennyel a hátán. Biztosan egy orvos. Odasétált hozzám:

- Jó napot. - köszönt kedvesen.

- Jó napot. - viszonoztam.

- Most felteszek önnek pár kérdést. Kérem válaszoljon. - ült le a mellettem lévő kis székbe.

- Rendben.

- Nos, akkor kezdjük. Neve? - fogta meg a tollát, majd rám nézett várakozóan.

- Öhmmm. - gondolkodtam el.

- Nem tudja? - nézett rám elég érdekesen.

- Hát.. nem..nem sok mindenre emlékszem...

- Akkor ez amiatt lehet.. - kezdett ideges lenni.

- Mi miatt?

- Egy kisebb baleset történt a műtétje alatt...

- Műtét? Az oldalamon? 

- Tehát ez megvan. A műtét alatt a lámpa ráesett a fejére, ami valószínűleg megsérült, emiatt következhetett be az emlékezet kiesése. 

- Mi? De mennyi idő nincs meg?

- Ezt csak maga tudhatja. Most mennem kell, van egy látogatója.  - állt fel a helyzetéből

- Kicsoda?

- Nem sokára megtudja..ha emlékszik... - majd kisétált.

Nem kellett sokat várnom, be is jött hat fiú. Egyiket sem ismertem meg. Szürke hajuk volt , és volt egy aki nagyon magas volt. Nem tudom, egyáltalán nem ugrott be egyik sem. De ha bejöttek látogatóba, akkor valószínű, hogy ismerem őket.

- Szia. - köszönt az egyik. 

- Őőőh..szia. - néztem rá értetlenül. 

- Baj van? - ült le mellém a colos fiú és megfogta a kezem, amit én automatikusan elhúztam. Majd bejött megint az orvos és félrehívta a fiúkat. Gondolom most mondja el nekik , hogy mi az ábra, mert mindegyik nagyon ideges lett. 

- Ez maguknak kórház? Maguk miatt lett ilyen! Hogy tehették ezt? - ordítozta a "kézfogóm". 

- Higgye el, mi sem így akartuk. Hirtelen történt és véletlen volt az egész dolog. - mondta a doktor halál nyugodtan.

- És ha belehal? Akkor is ilyen nyugodt lenne? 

- De nem halt bele.
- Maga aztán orvos. Szeretnénk minél előbb haza vinni SooHee-t.  – aha, szóval ez a nevem.
- Még nem tehetik. Pár napot benn kell maradnia. Maximum kérvényezni lehet, hogy minél előbb hazamehessen.
- Akkor azonnal kérvényezzük.
- Ez esetben, hozom a papírokat.
- Alig várjuk. – mondta az egyik.
- Kérem, addig üljenek le valahová. 

Ez után mindegyik fiú, leült körém, majd engem kezdtek el nézni.

- YongGuk vagyok. – mutatkozott be. Ismerős a neve, lehet tényleg ismertem őket.
- YoungJae. – így a mellette ülő. Majd végig az összes. Utoljára maradt valaki, valaki akit az előbb is nagyon megfigyeltem.
- Jun Hong vagyok. De Zelo-nak szoktak hívni.  – mosolygott egyet.
- Hol...hol lakom? – kérdeztem félénken...
- Nálunk. – mondta YongGuk, mire elég nagyra nyíltak a szemeim...hogy..náluk?
- Ná..nálatok? – kérdeztem akadozva.
- Igen. – válaszoltak nagy vigyorral.

Egy kis idő még eltelt, majd megjött az orvos a papírokkal.  Nem sok volt nála, de azért volt mit olvasgatni az biztos.

- Nos, ezt itt kérem, olvassák végig, és szóljanak, ha kitöltötték ezeket. – nyomta a fiúk kezébe.
- Várjon egy percet. – szólította meg YongGuk az doktort, mielőtt kilépett. – Itt az áll, hogy megfelelő összeg befizetésénél, az beteg azonnal hazavihető.
- Így van.
- Mennyi az a bizonyos összeg?
- Ennyi. – mutatta neki a másik papirost, ezért én nem tudtam meg.
- Rendben. Kifizetjük. Fiúk! Most. – majd odament mindenki és előszedték a  pénztárcájukat.
- Köszönjük. – mondta DaeHyun, amikor a köpenyes bólintott.
- Gyere, megyünk haza. – mondta YoungJae nevetve.

Kicsit furcsa volt nekem ez az egész, de ha ettől visszajönnek az emlékeim, akkor benne vagyok. Kimentek, és megvárták, amíg felöltözök, majd együtt kimentünk a kórházból. Egy nagy kocsihoz vezettek, ami fekete volt. Beültünk mindannyian, majd kicsit beszélgettünk. Néhány dolog már eszembe jutott, aminek nagyon örültem.

- Neved? – kérdezte nevetve HimChan.
- Kim SooHee. – válaszoltam, majd egy önelégült mosolyt varázsoltam arcomra.
- Hány éves vagy? – vágta rá azonnal.
- 15. Májusban leszek 16.
- Remek. Emlékszel még valamire? – néztek rám reménykedően.
- Régen egy deszkás bandával éltem, és dolgoztunk.
- EZAZ ! – kiabálták össze vissza.
- Most van valakid? – kérdezte Zelo félénken.
- Ezt hogy érted? – néztem értetlenül.
- Van barátod? – kérdezte újból, kicsit ingerülten.
- Nem, nem ugrik be, miért? – könnycseppek gyűltek a szemébe... próbálta eltakarni, de nem sikerült neki.