Két éve költöztem Szöulba, szóval az itteni embereket és az előadókat nem nagyon ismerem. Egy utcai bandával élek , nehéz életünk van. Minket az emberek csak úgy hívnak a "barom deszkások". Lent élünk egy ház alagsorában. Szól a hangos zene és (a legtöbben 14-18 évesek) dolgozunk az ételért, a mindennapi betevőért. 12-en lakunk együtt , mindenkinek megvan a maga személyisége...Én vagyok az akinek a legtöbb adóssága van és ezért sokszor meg is vernek vagy menekülök. Sokszor napokra eltűnök. De ezt nekik nem mondom el , nem akarom hogy aggódjanak értem.
Ez a nap is átlagosan indult. Elmentem , hogy megbeszéljek néhány dolgot az uzsorásokkal. Útközben nagy tömeg támadt, nem tudom mi volt az , közelebb mentem hogy megnézzem. Arcom sebhelyes volt még a múltheti verés miatt. Az emberek megvetően néztek rám.
-Nézd már milyen szakadt cuccokban jár! -hallottam ahogy suttogták egymásnak.
-Ott a deszka a kezében , biztos azokhoz a barom deszkásokhoz tartozik. - ettől már nagyon felhúztam magamat. Odamentem , hogy elmondjam , ha már kibeszélnek , tehetnék halkabban , mert mindent hallok...Elkezdődött a lökdösődés...még mindig nem értem mi volt...egyre beljebb kerültem a tömegbe, majd egyszer csak valaki egy hatalmasat lökött rajtam és a tömeg közepére beestem , szánalmasnak éreztem magam.
-Jól vagy ? -mondta valaki és nyújtotta felém a kezét - Gyere segítek.
Ránéztem , a haja furcsának tűnt, rózsaszín lehetett és a gyerek irtó magas volt. Összesen nyolcan álltak ott felettem. Hat csávó hasonló , drágának tűnő ruhákban , egy mikrofonos és egy kamerás ember...A hat közül az egyik felvette a deszkámat a földről és odaadta.
-Kösz! - mondtam lazán , mert ekkor még nem esett le mi történik velem.
Elindultam kifelé a tömeg közepéből , sikeresen ki is jutottam, de egy hang megakadályozott abban, hogy továbbmenjek.
-Várj! - kiabálta valaki.
Hátrafordultam...az a rózsaszín hajú gyerek volt...értetlenül néztem, nem tudtam mit akar.
-Beviszlek a kórházba, tele van az arcod sebekkel! - mondta jóindulatúan és kicsit aggódóan.
-Nem kell köszi, már régiek! -mondtam mosolyogva, miközben arra gondoltam, hogy a hátam is tele van sebekkel , ráadásul most akkorát estem hogy vérzik a lábam...igen térdnaciban voltam..
-Jesszusom , neked vérzik a lábad!- sietett felém , még mindig nem értem miért.
-Hagyd csak , majd rendbe jön. - mondtam a megszokott stílusomban.
-Van hová menned ,igaz ? -kérdezte aggódóan.
-Őőő , perszee. - mondtam bizonytalanul (mert ma este nem mehettem vissza a 'törzshelyünkre') és ezt látta is rajtam.
-Szóval nincs...- aztán kiabált a másik 5 embernek - Srácok , ma estére hazavisszük , tele van sebekkel és látszik rajta hogy napok óta nem evett.
-Nem kell, megleszek. - mondtam kicsit visszautasítóan.
Épp indultam volna, amikor megragadta a csuklómat és azt mondta :
-Kérlek...hadd segítsünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése