Tizennegyedik rész^^

~ZELO P.O.V~

Megcsalt volna? Lehetséges ez? Nem tudom elhinni, a lány, akit mindennél jobban szeretek, lefeküdt valaki mással. Soha többé nem akarom látni. 

- Zelo!! Zelo!! - hallom magam mögül a kiabálást, mire megfordulok.

- Mivan? - nézek a fiúkra könnyes szemekkel. 

- SooHee nem csalt meg téged. - lihegtek, a futás miatt.

- Na persze, akkor minek szedett gyógyszert? 

- Nem az aminek látszik... - mondta Daehyun.

- Akkor micsoda? - ültem le a padra, ami mellettem volt.

- Biztos, hogy tudni akarod? 

- Igen. 

- Megerőszakolták... - suttogta Himchan. 

- Mi...mit csináltak vele? 

- Jól hallottad. Nem csalt meg. 

- Bent vannak még igaz? - pattantam fel a helyemről, és meg sem várva a választ elkezdtem futni a kórház felé. 

~SooHee P.O.V~

Ott sírtam YongGuk ölelésében. Egyszerűen nem tudom mit csináljak. Hirtelen hatalmas fájdalmat éreztem a karomban, ezért kicsit kibújtam a leader karjai közül. Zelo csak így elment? Én nagyon szeretem őt...senki mást. Nem akarom Őt elveszíteni. 
Ott ültem a kórházi ágyon, testileg és lelkileg is roncsként. 
A könnyeim csak folytak, nem tudtam őket megállítani. Épp készültem lefeküdni, amikor valaki berontott a kórterembe.Odakaptam a fejem és egy lihegő JunHongot láttam. Nem mondott semmit, csak odasétált hozzám és szorosan megölelt. Nem tudtam abba hagyni a zokogást. 
Elengedett, majd kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. 

- Annyira sajnálom. - ölelt meg újra. 
- Én...nem csináltam semmit. - sírtam tehetetlenül.
- Tudom. - puszilta meg fejem búbját. 

- Elnézést, nővér. - szólította meg Yongguk a kisasszonyt. 
- Igen? 
- Mikor jöhet haza? - bökött a fejével felém.
- Ha szeretnék, már most is, de pihennie kell, hogy a sebei begyógyuljanak. 

- Soha többé nem engedlek el egyedül sehová. - fogta meg a kezem Zelo. 

Összepakoltuk a cuccaimat és kimentünk a kocsihoz. Beültünk mindannyian és a menedzser egyenesen a fiúk dormjába vitt minket. 

~HaNi P.O.V~

Mit kéne tennem, hogy ezek ketten szakítsanak? Mindenképp megoldom. Zelo az enyém kell legyen, és senki másé. Ha kell durva módszerekhez is folyamodok. 

Meg is van mi az első lépés. 

~SooHee P.O.V~

Beléptünk az ajtón és én egyből a szobába siettem, hogy megnézzem, mennyit kell takarítanom, hiszen minden csupa vér volt. Amikor beértem csodálkozva láttam, hogy teljesen tiszta a szoba.

- Már kitakaríttattam.- ölelt meg hátulról JunHong. 

- Látom. - fordultam meg. 

- Szeretlek. - csókolt meg.

- Én is téged. - adtam egy gyors puszit az arcára, majd elmentem lefürödni. 

~ZELO P.O.V~

- Szeretlek. - csókoltam meg.

- Én is téged. - adott egy puszit az arcomra, majd elment fürdeni. 

Amíg ő mosakodott én az ágyon ültem és játszottam a telefonomon, amikor egy SMS-em jött rejtett számról. 

"Nagyon szeretlek édesem, gyere vissza hozzám!"

Mit akar már megint?

Tizenharmadik rész^^

~SooHee P.O.V~

Sosem éreztem még ilyen fájdalmat, szét akart hasítani belülről. Vajon, ő vissza akar menni hozzá? Esetlen szereti még? Ezen gondolatmenet annyira fájó volt számomra. A vér, még mindig folyt karomból és azt hittem meghalok úgy lüktetett minden végtagom a fájdalomtól. Hiába a múltja elől, soha nem menekülhet az ember. Még akkor sem, ha elszántan próbálkozik. Félek, hogy ez a csak a kapcsolatunkra fog menni. Nem akarom elveszíteni JunHong-ot. Ha kell az életemet is adom érte, ő a mindenem. Itt bőgök a földön, mint egy szerencsétlen, minthogy megbeszélném vele ezt a dolgot. Nem...nem akarom. Menjen csak vissza hozzá, én meg addig itt szívesen elvérzek.

- SooHee.  - lépett be valaki, miközben nevemet mondta. Az a valaki Zelo volt.
- Mivan? - felálltam és az ágyra ültem. Nem érdekelt, hogy a szobában már minden csupa vér.
- Beviszlek a kórházba. - fogta meg a kezemet.
- Nem kell. Jól vagyok. - hazudtam. Mindenem fájt.
- Azt látom. -  Tenyerét odacsúsztatta enyémhez.
- Csak...hagyj... - kezdtem bele a sírásba újból.
- Nem, nem hagylak. - ölelt át és simogatta hátam.

Akármennyire is ellenkezni akartam, nem ment hiszen mindennél jobban esett az ölelése. Szeretem őt és ennél több nem kell. De mi van ha tényleg visszamegy ahhoz a csajhoz?!

- Zelo... - suttogtam magam elé. Már nem sírtam, csak szipogtam.
- Mondd. - ölelt szorosan magához, mire én felszisszentem.
- Ugye... ugye nem mész vissza hozzá? - kérdeztem kicsit félénken.
- Hogy gondolhatsz ilyenekre? Persze, hogy nem megyek vissza hozzá. Azok után, amit velem tett.
- Mit csinált? - kerekedett ki a szemem, majd rá néztem.
- Ha elvihetlek a kórházba akkor elmondom.
- Rendben. - motyogtam halkan.
- Na, gyere. Megkérem hyungot, hogy vigyen be minket kocsival.
- Oké. - sóhajtottam, majd feltápászkodtam.

Kimentünk a szobából és amíg Jun Hong bekopogott Oppához, hogy megkérdezze bevisz-e minket, addig én csak ott álltam. Nem akartam, hogy az egész dorm csupa vér legyen, már így is a mi szobánk majdnem hogy elázott.

- Úristen, SooHee életben vagy még? - rohant ki Bang a szobájából.
- Persze. Még... - mondtam a lehető leghalkabban az utolsó szót.
- Mi az hogy még? - csattant fel Daehyun, miközben ő is kijött. Szóval mindenki hallotta...
- Hát, ha így folytatom... - nevettem fel.
- Ez nem vicces. - mérgesedett fel JongUp.
- Induljunk már. - fogta meg a karom, és húzott maga után Zelo.

Kicsit fájt, ahogy megrántotta a karom, de próbáltam nem kimutatni. Beültünk a kocsiba, mindannyian, hisz a végén már a többiek is akartak jönni. Aggódtak értem. A végén a menedzser vezetett, és a kisbusszal mentünk. A sofőrünk mellett ült Bang, mögöttük YoungJae, JongUp és Daehyun, leghátul pedig Himchan, Zelo és én. Reméltem, hogy nincsen semmilyen komolyabb sérülésem. Az utóbbi esetektől undorodom az összes orvostól. Miattuk felejtettem el életem értelmét egy kis időre.

Megérkeztünk a kórházhoz. Mindenki besietett, engem és Zelot kivéve, hiszen én nem tudtam most olyan gyorsaságra kapcsolni mint ők, Junhong pedig végig mellettem volt. Nem akarom őt elveszíteni soha. Már ha csak arra a lányra gondolok, akkor könnybe lábad a szemem. De mi lehet a neve? Az arca olyan ismerős volt.
Mikor mi is sikeresen beértünk, az orvosok már be is terelgettek engem az egyik terembe, ahol ellátták a sebeim és végignéztek még egyszer, hogy nem-e sérültem meg valahol komolyabban. Szerencsére nem volt semmi, viszont mikor megkérdezték mi történ, csak annyit mondtam "semmi". Nem mertem elmondani az uzsorásokat, hiszen ha rájönnek, hogy köptem, akkor még meg is ölnének.
Bekísértek az egyik kórterembe, hogy estére ott aludjak. Nem akartam, de azt mondták nem engedhetnek haza.
Kiment az orvos és halkan beszélgetést hallottam. Biztos a fiúknak mondta, hogy bejöhetnek, mert nem sokkal utána már ott is voltam mellettem.

~ZELO P.O.V~

Végre bemehettünk SooHee-hez. 

Beléptünk a kórterembe és ott feküdt, minket nézve. Szeméből fájdalom tükröződött. Hogy tehették ezt megint vele? És kik voltak egyáltalán? Esküszöm, ha megtalálom őket, nem élik túl.

Odaültem SooHee mellé, és adtam egy puszit a feje búbjára, amit ő megmosolygott. Istenem. Hogy lehet egy ilyen gyönyörű lányt bántani? 

- Jól vagy? - simogatta meg fejét YongGuk hyung. 

- Igen. - válaszolta halkan, kicsit rekedtesen. 

- Mi van a hangoddal? - nézett rá mindenki értetlenül. 

- Nem tudom. - szólt ugyanolyan hangon. 

- Szólok az orvosnak. - ment ki Dae. 

Bejött a doktor és meghallgatta SooHee hangját. Vért vett tőle, majd egy kis időre kiment, nem sokkal utána visszajött.

- Na? Tudja mitől van? - kérdeztem kíváncsian. 

- Igen, ez a szedett fogamzásgátló hatása. - a hallottak lesokkoltak.

- A mik? 

- A hölgy fogamzásgátlót szedett. 

- De hát mi még nem is...SooHee ez igaz? - néztem rá kétségbeesetten. Nem hiszem el...megcsalt volna?

- Igen, de...

Nem mondtam semmit, csak ellöktem a kezét magamról és kirohantam. 

~SooHee P.O.V~

- SooHee, ugye nem csaltad meg Zelot? - kért számon Bang.

- Nem, soha nem tennék olyat! - válaszoltam. 

- Akkor mire kellett a fogamzásgátló? - ült le mellém az ágyra. 

- Hát... - már sírtam. - Emlékszel amikor egyik éjjel későn mentem haza? 

- Igen. 

- Akkor történt.

- De mi történt?

- Sétáltam hazafelé és sötét volt. Útközben összetalálkoztam néhány részeg emberrel. El..elkaptak, és nem tudtam megmenekülni...és..és..ők... - zokogtam.

- Ugye nem? - nézett nagyra nyílt szemekkel. - Megerőszakoltak? - mondta ki minden kertelés nélkül. 

Nem válaszoltam, csak bólintottam egyet. 

- Istenem. - ölelt át. - Fiúk, keressétek meg Zelo-t és mondjátok meg neki. - a többiek azonnal azt tették, amit a leader mondott. - Miért nem mondtad el?

- Mert én...én nagyon...fé..féltem. - sírtam tovább. - Én szeretem Zelot. 

- Tudom..tudom. - ölelt tovább. 

Tizenkettedik rész^^

~SooHee P.O.V~

Reggel full kómásan keltem, nem tudom miért de olyan voltam, mint egy zombi. Még feküdtem egy kicsit az ágyban, és néztem, ahogy a fiú, akit mindennél jobban szeretek, itt szuszod mellettem. Most, hogy jobban belegondolok, akkor felmerülnek bennem kérdések. Miért hozott haza akkor? Miért akart segíteni? Sosem fogom teljesen megérteni ezt az embert. Kisétáltam a konyhába, teljesen fitten hiszen majdnem egy egész napot átaludtunk Zeloval. Csodálom, hogy a fiúk nem keltettek fel minket.

- Jó reggelt álomszuszék. - borzolta össze a már alapból kócos hajamat Yongguk.
- Viszont. - mosolyogtam, majd kivettem a szokásos reggeli joghurtom.
- Zelo még nem kelt fel? - ült le az asztalhoz.
- Nem hiszem, miért? - csücsültem le én is.
- Csak....
- Na?
- Hát, kereste valaki?
- Ki? - folytattam az evést mosolyogva.
- Az exe. - ahogy kimondta ezt a szót, az össze joghurt az asztalon landolt. Kiköptem az összes tartalmat a számból. - Jól vagy? - kérdezte nevetve.
- Igen, persze. - erőltettem mosolyt magamra.
- Menj, mosd meg az arcod. Addig én ezt feltörlöm. - mondta.
- Oké, köszi. - sétáltam át a fürdőbe.

Csupa ételmaradék volt az egész fejem. Nem érdemes ezen rágódnom. Hiszen az exe. De miért zavar ennyire, hogy kereste? Talán akarhat még tőle valamit? Bassza meg! - csaptam egyet a mosdókagylóra. Átmentem a szobánkba, hogy felkapjak valamit. Most egyedüllétre van szükségem.
Mivel jó idő volt, ezért csak egy - szokásos - szakattas térdnadrágot és egy fehér pólót vettem fel.

- Hova mész Pöttöm Panna? - szólított meg JongUp, mikor az ajtóhoz értem.
- Csak egy kicsit sétálni. - létem ki az ajtón, és semmi választ nem várva, becsuktam magam mögött.

Elmentem az egyik legközelebbi parkba, de lehet, hogy nem kellett volna. Az uzsorások éppen ott számolgatták a mocskos pénzüket. Reménykedtem, hogy vissza tudok fordulni úgy, hogy ne vegyenek észre.  Hát nem sikerült.

- Hohó! Csak nem a mi kis SooHee-nk az? - kapta el a vállam az egyik.
- Mit akartok?
- Mióta tegezel te minket aranyom? - bújt a képembe a másik.
- Nem mindegy? Mit akartok? - rántottam ki a kezem a szorításból.
- A pénzünket.
- De már mindent visszafizettem! - háborodtam fel.
- Jó vicc, kicsikém... - mutatta a papírt, ahol vezeti a pénzügyeit. - Itt van. Még kerek 4 millió wonnal tartozol.
- Mi? Az lehetetlen! - kezdtem el hátrálni.
- Ugye tudod mi történik azzal, aki nem fizet időben? - jöttek egyre közelebb.
- Hagyjatok békén! - fordultam meg, és indultam el, de azzal a lendülettel visszarántottak.
- Nagyobb büntetést érdemelsz, amiért megpróbáltál elfutni. - kapta el a hajam.


Hatalmas ütést éreztem a számnál. Bevertek egyet. Majd még egyet. Éreztem ahogy ömlik a vér a számból és a karomból. Majd egyszer csak abbamaradt minden. Kinyitottam szemem és sehol senki. Biztos elmentek. Elindultam hazafelé. Az emberek állandóan segíteni akartak, de bunkó módon elhajtottam őket, azt mondván "jól vagyok". Holott szörnyen voltam, de nem testileg, hanem lelkileg.

Megérkeztem a dormhoz, majd elindultam felfelé a lépcsőn.
Benyitottam az ajtón, kicsit beljebb mentem, nagy nehezen, hiszen alig álltam a lábamon.
Ott álltam, és néztem ahogy Zelo a volt barátnőjével beszélget. Gondoltam, ebből úgysem lesz semmi. Kis naiv vagyok.

- Zelo, kérlek gyere vissza hozzám, én még mindig szeretlek! - fogta meg a lány Junhong kezét.

Krákogtam egyet, mire mindketten felfigyeltek rám. Ruháim szétszakadtak, mindenem csupa vér volt. De nem éreztem semmi fájdalmat. Testit nem. Egyáltalán. A szívem, igen az. Most összetört. Nem foglalkoztam semmivel, beviharoztam a szobába és a földre rogyva zokogni kezdtem.

~ZELO P.O.V~

Feljött hozzám HaNi, hogy visszakönyörögje magát hozzám, eléggé kevés sikerrel. Nem szeretem őt. Megcsalt. Soha többé nem akartam látni. Az egész beszélgetésünk alatt azon gondolkodtam, hogy hol van SooHee. Remélem nem esett semmi baja, olyan rossz előérzetem van.

- Zelo, kérlek gyere vissza hozzám, én még mindig szeretlek! - fogta meg a kezem HaNi. Én egyből elvettem onnan.

Ezután egy halk krákogást hallottam az ajtó felől. Ott állt SooHee. A ruhája szakadt volt és az egész testét vér borította. A szemem könnybe lábadt. Megint, megverték megint. Ezt nem hiszem el. Oda akartam menni hozzá, de könnyes szemekkel berohant a szobába.

- HaNi menj el. - mondtam halkan.
- De Oppa én nem akarok elmenni.
- Seo Ha Ni, menj el! - szóltam erélyesebben.
- De Opppaaaaa!! - nyávogott mellettem.
- HÚZZ MÁR INNEN A KURVA ÉLETBE!!!! - ordítottam oda neki.

Erre fénysebességgel elviharzott a dormból.

~HaNi P.O.V~

Ezt még megbánják mind a ketten. Ha Zelo nem lehet az enyém, akkor senkié sem! Mi is volt a csajszi neve? SooHee! Megvan, már csak össze kell szövetkeznem valakivel, hogy megkeserítsem az életét. 

Kim Soo-Hee, azt is meg fogod bánni, hogy megszülettél!!~

Tizenegyedik rész ^^

~ZELO P.O.V~

Tegnap hoztuk haza SooHee-t. Nem hiszem el...mindenre emlékszik, csak rám nem... Ez...ez...lehetetlen. Valamit tennem kell. Megvan. Ma este meglepem valamivel, akkor biztos emlékezni fog rám, mindenképpen. Ez biztos.

~SooHee P.O.V~

Ott voltam a szobámban és gondolkodtam. Az éjjel semmit nem aludtam,hiszen már minden eszembe jutott. A fiúk, a velük töltött idő, és Zelo is. Boldogan keltem ki az ágyból és mentem ki a konyhába. Mindent világos lett. De ezt még nem akartam egyből kikürtölni mindenkinek. De nem fogom egyből kikürtölni mindenkinek.
Kimentem a konyhába, hogy egyek valami reggelit, és reméltem, hogy senki nem lesz ott.
Kiosontam, de teljesen hiába, hiszen amint kiértem, mindannyian ott voltak. Kivéve egy valakit Zelo-t.

- Szia. - mosolygott rám Yongguk.
- Sziasztok. - lépkedtem be, most már vígan mosolyogva.
-Na mi az? Miért vagy ilyen boldog? – nézett rám Himchan.

- Nem tudom miről beszélsz. – vigyorogtam tovább a hűtő felé lépkedve.
- Csak nem?
- Hmm?
- Csak nem eszedbe jutottak a dolgok?
- Nem tudom miről beszélsz Himchan. – mondtam ki a nevét, de egyből a számhoz kaptam a kezemet.
- Naaaa. – állt fel az asztaltól, majd elindult felém. – Ne hazudj.
- Én nem hazudok! – szaladtam a nappaliba.
- Dehogynem.  – jött felém hatalmas vigyorral.
- Nem iis. – kezdtem el szaladni.
- De igen. – kapott el.

Annyira szorított, hogy nem tudtam kiszabadulni.

- Engedj el! – kiabáltam nevetve.
- Nem mert hazudtál... – kezdett el csikizni.
- Ha..ha...hagyd..a...abb...abbaaaa. – röhögtem.
- Azt várhatod...

- Ahj, mi ez a hangzavar? – jött ki Zelo a szobájából.
- SunHee emlékszik!! – kiabálta el magát Oppa, miközben még mindig csikizett.
- Tényleg? Mindenre? - csodálkozott el a maknae.
- Igen.

Erre Zelo odasétált felénk, rám nézett, majd Himchan-ra, mire ő elengedett. Junhong megragadta a karomat és behúzott maga után a szobába. Becsukta magunk mögött az ajtót, majd engem a falnak nyomott, kezével megtámasztotta magát fejem mellet, majd engem kémlelt. Néha egy-egy sóhaj hagyta el a száját, majd egyszer csak karját elvette és leült az ágyra. 

- Miért nem mondtad el, hogy emlékszel? - szólalt meg.

- Mert tegnap éjjel történt az egész.

- Micsoda?

- Hát, találtam egy albumot az ágy melletti éjjeliszekrényben, és miközben nézegettem, egyre több emlék és pillanat jutott az eszembe. 

- Szóval megtaláltad... - hajtotta le a fejét.
- Baj?
- Szülinapodra akartam adni, de most már mindegy. - nevetett kínosan.
- Bocsi. - adtam egy gyors puszit arcára, majd bedőltem az ágyba.
- Úgy örülök, hogy emlékszel rám. - karolt át hátulról.
- Én is. - fordultam felé.

Szívesen beszélgettem volna még vele egy darabig, de teljesen elnyomott az álom. Még hallottam ahogy Zelo a fülembe súg egy "Szeretlek"-et, majd teljesen kidőltem.

Tizedik rész ^^

Itt vagyok egy gyönyörű, szép helyen. Tele van minden nem rég nyílt virágokkal és itt van mellettem a barátom, akit nagyon szeretek. De miért ilyen ismeretlen az arca? Mintha még nem is láttam volna sehol. Itt ölel engem, és puszikkal lep el, én pedig gondolkodom, hogy ki is ő valójában. Lassan minden homályossá válik. Nem látok semmit, valaki segítsen!

Olyan nehezek a pilláim, de ki kell nyitnom a szemem. Kis erőlködés után sikerült is. De hol vagyok? Itt minden olyan fehér. Megvan, egy kórházban vagyok. Mi történt? Semmire nem emlékszem. Mi is az én nevem? Hogy kerültem ide? Majd egy ismeretlen férfi jött be hozzám egy köpennyel a hátán. Biztosan egy orvos. Odasétált hozzám:

- Jó napot. - köszönt kedvesen.

- Jó napot. - viszonoztam.

- Most felteszek önnek pár kérdést. Kérem válaszoljon. - ült le a mellettem lévő kis székbe.

- Rendben.

- Nos, akkor kezdjük. Neve? - fogta meg a tollát, majd rám nézett várakozóan.

- Öhmmm. - gondolkodtam el.

- Nem tudja? - nézett rám elég érdekesen.

- Hát.. nem..nem sok mindenre emlékszem...

- Akkor ez amiatt lehet.. - kezdett ideges lenni.

- Mi miatt?

- Egy kisebb baleset történt a műtétje alatt...

- Műtét? Az oldalamon? 

- Tehát ez megvan. A műtét alatt a lámpa ráesett a fejére, ami valószínűleg megsérült, emiatt következhetett be az emlékezet kiesése. 

- Mi? De mennyi idő nincs meg?

- Ezt csak maga tudhatja. Most mennem kell, van egy látogatója.  - állt fel a helyzetéből

- Kicsoda?

- Nem sokára megtudja..ha emlékszik... - majd kisétált.

Nem kellett sokat várnom, be is jött hat fiú. Egyiket sem ismertem meg. Szürke hajuk volt , és volt egy aki nagyon magas volt. Nem tudom, egyáltalán nem ugrott be egyik sem. De ha bejöttek látogatóba, akkor valószínű, hogy ismerem őket.

- Szia. - köszönt az egyik. 

- Őőőh..szia. - néztem rá értetlenül. 

- Baj van? - ült le mellém a colos fiú és megfogta a kezem, amit én automatikusan elhúztam. Majd bejött megint az orvos és félrehívta a fiúkat. Gondolom most mondja el nekik , hogy mi az ábra, mert mindegyik nagyon ideges lett. 

- Ez maguknak kórház? Maguk miatt lett ilyen! Hogy tehették ezt? - ordítozta a "kézfogóm". 

- Higgye el, mi sem így akartuk. Hirtelen történt és véletlen volt az egész dolog. - mondta a doktor halál nyugodtan.

- És ha belehal? Akkor is ilyen nyugodt lenne? 

- De nem halt bele.
- Maga aztán orvos. Szeretnénk minél előbb haza vinni SooHee-t.  – aha, szóval ez a nevem.
- Még nem tehetik. Pár napot benn kell maradnia. Maximum kérvényezni lehet, hogy minél előbb hazamehessen.
- Akkor azonnal kérvényezzük.
- Ez esetben, hozom a papírokat.
- Alig várjuk. – mondta az egyik.
- Kérem, addig üljenek le valahová. 

Ez után mindegyik fiú, leült körém, majd engem kezdtek el nézni.

- YongGuk vagyok. – mutatkozott be. Ismerős a neve, lehet tényleg ismertem őket.
- YoungJae. – így a mellette ülő. Majd végig az összes. Utoljára maradt valaki, valaki akit az előbb is nagyon megfigyeltem.
- Jun Hong vagyok. De Zelo-nak szoktak hívni.  – mosolygott egyet.
- Hol...hol lakom? – kérdeztem félénken...
- Nálunk. – mondta YongGuk, mire elég nagyra nyíltak a szemeim...hogy..náluk?
- Ná..nálatok? – kérdeztem akadozva.
- Igen. – válaszoltak nagy vigyorral.

Egy kis idő még eltelt, majd megjött az orvos a papírokkal.  Nem sok volt nála, de azért volt mit olvasgatni az biztos.

- Nos, ezt itt kérem, olvassák végig, és szóljanak, ha kitöltötték ezeket. – nyomta a fiúk kezébe.
- Várjon egy percet. – szólította meg YongGuk az doktort, mielőtt kilépett. – Itt az áll, hogy megfelelő összeg befizetésénél, az beteg azonnal hazavihető.
- Így van.
- Mennyi az a bizonyos összeg?
- Ennyi. – mutatta neki a másik papirost, ezért én nem tudtam meg.
- Rendben. Kifizetjük. Fiúk! Most. – majd odament mindenki és előszedték a  pénztárcájukat.
- Köszönjük. – mondta DaeHyun, amikor a köpenyes bólintott.
- Gyere, megyünk haza. – mondta YoungJae nevetve.

Kicsit furcsa volt nekem ez az egész, de ha ettől visszajönnek az emlékeim, akkor benne vagyok. Kimentek, és megvárták, amíg felöltözök, majd együtt kimentünk a kórházból. Egy nagy kocsihoz vezettek, ami fekete volt. Beültünk mindannyian, majd kicsit beszélgettünk. Néhány dolog már eszembe jutott, aminek nagyon örültem.

- Neved? – kérdezte nevetve HimChan.
- Kim SooHee. – válaszoltam, majd egy önelégült mosolyt varázsoltam arcomra.
- Hány éves vagy? – vágta rá azonnal.
- 15. Májusban leszek 16.
- Remek. Emlékszel még valamire? – néztek rám reménykedően.
- Régen egy deszkás bandával éltem, és dolgoztunk.
- EZAZ ! – kiabálták össze vissza.
- Most van valakid? – kérdezte Zelo félénken.
- Ezt hogy érted? – néztem értetlenül.
- Van barátod? – kérdezte újból, kicsit ingerülten.
- Nem, nem ugrik be, miért? – könnycseppek gyűltek a szemébe... próbálta eltakarni, de nem sikerült neki. 

Kilencedik rész ^^

      ~ZELO P.O.V.~

- Ezt ugye nem mondod komolyan? - szólaltam meg.

- Úgy nézek ki ? - folytak a könnycseppek a szemeiből.

- Minden rendben lesz. - öleltem meg szorosan. - Én mindig itt leszek melletted. 

Nem beszéltünk ez után semmit. Csak mindegyikőnk lezuhanyzott és befeküdtünk az ágyba.

~SooHee P.O.V.~

Egy temetőben vagyok. Valakinek most van a gyászszertartása. Ki lehet az? Oda megyek és megnézem. Ez meg hogy lehet? Én vagyok a koporsóban. De én itt állok, nem haltam meg! Látok mindenkit. Itt van Zelo és az egész banda. De miért sír mindenki? - Itt vagyok!! - kiabálom, de nem reagál senki.. - Nem! Ez nem lehet! - kiabálok még mindig. - Majd felébredek.

- Minden rendben? - kérdezi mellőlem JunHong.

- Öhm...igen..persze..  - válaszolok.

- Rosszat álmodtál, igaz? - fordul felém.

- Honnan tudod? 

- Egész éjjel azt kiabáltad, hogy nem akarsz meghalni. - ekkor egy nagyot sóhajtottam. - Ne félj, nem lesz semmi baj. - ölel magához. 

- Remélem.

- Gyere készülődni, már kilenc óra. - húzott maga után. 

- Oké. - siettem. 

Felvettem a szokásos szakadt farmert és hozzá egy rongyos felsőt. Hiába, mindig is így öltözködtem. Nagyon sokáig az álmom járt a fejemben. Mi van, ha tényleg meghalok?
Lementünk reggelizni, majd elindultunk a kórházba hárman. YongGuk , Zelo és én.
Amikor odaértünk,bejelentkeztem, Yonggukék még elintéztek néhány ügyet, engem pedig egy nővér bekísért a kórterembe, hogy vegyem át a ruhámat, majd befektetett az egyik ágyba. Még egy kicsit beszélgettem Zeloval, majd jött az orvos. Odanyúlt hozzám, majd adott egy-két injekciót, amiktől nagyon fáradt lettem. Altatókat adott be. A pilláim egyre nehezebbé váltak. Még el tudtam kapni, ahogy azt mondja minden rendben lesz, majd a szemeim lecsukódtak. Hogy végleg-e, azt még nem tudom.

Nyolcadik rész ^^

                                  ~SooHee P.O.V~ 

A színpad közepén megcsókolt...Erre aztán tényleg nem számítottam.Most mit csináljak ? Mi van, ha megint balhé lesz belőle? Mi van, ha kirakják a bandából?
Egy kis idő múlva már lent voltunk az öltözőben. YongGuk a főnökkel beszélgetett, az egész dolog miatt. Himchan,JongUp, YoungJae és Daehyun szokás szerint baromkodtak.
Én ültem a kanapén, még mindig sokkolva és csak néztem ki a fejemből...Hallani nem hallottam semmit a külvilágból.Mint valami élőhalott úgy viselkedhettem.Egyszer csak egy kezet láttam magam előtt mozogni fel-le.

-Jól vagy? -kérdezte mellőlem Zelo.
-Ja..-még mindig bambultam magam elé.
-Na persze.-karolt át, majd odahúzott magához.-Na mondd már el mi van...-simogatta vállamat.
-Csak..mi lesz ha megint leütnek vagy...rosszabb...?-a falat fürkésztem állandóan.
-Nem fog...ne is gondolj ilyenre.-fordította maga felé az arcom , hogy a szemembe nézhessen.-Megvédelek.-adott puszit a számra.
-Jó de....aish...-felálltam és kisétáltam az egyik közeli parkba...lefeküdtem a földre és csak néztem az eget.

Vagy 10 perce feküdhettem ott, amikor Dae odafeküdt mellém.

-Mikor mondod el neki? -tért egyből a lényegre.
-Nem tudom neki még elmondani...-fürkésztem a felhőket.
-De ugye nem nekünk kell?-nézett rám
-Nem, majd én elmondom...majd...Épp most vállalta fel véglegesen mindenki előtt a kapcsolatunkat...nem akarom ezzel elrontani a boldogságát...
-De ez nagyon komoly dolog...szerintem ma este mondd el neki...-kelt fel, majd elment..

Valahogy este fele lehetett már, mert amikor hazaindultam már sötét volt.

                                    ~ZELO P.O.V~

Hol van már? Nagyon késő van...Mi van ha valami baja esett? Nem élném túl..Ajtó nyitódást hallottam.Lerohantam.Ő volt az.Olyan szorosan öleltem , mint még soha.

-Azt hittem már valami bajod esett..-könnyek gyűltek a szemembe.

-Jól vagyok...-mosolygott és visszaölelt.-De Zelo....

-Mondd.

-Megfojtasz.-nevette el magát.

-Bocsi.

Majd mikor elengedtem , leültünk a kanapéra és beszélgettünk.

                             ~SooHee P.O.V~

 Nagyon sokáig beszélgettünk...Jó volt, nagyon régóta nem volt ilyen hosszú társalgás köztünk.Mind a heten jókat nevettünk.Majd eszembe jutott...El kell neki mondanom...

Rá néztem Daehyun-ra mire ő csak bólintott egyet , hisz tudta jól miről van szó.

Odahajoltam Zelo-hoz és odasúgtam neki:
-Beszélhetnénk kicsit?
-Persze , mondd...-mosolygott rám.
-Izéé...négyszemközt...
-Ja, oké.Menjünk fel a szobámba.

-Mindjárt jövünk.-mondta a többieknek.

Megfogta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat és felmentünk.
Leültem az ágyra, majd ő is ez tette.
-Mondd.-birizgálta hajam, miközben folyamatosan engem nézett.
-Nem...tudom...hát..-egyszerűen nem tudtam neki elmondani...nekem is rossz lesz, nem hogy neki...
-Mi a baj? Bántottak ? Mondd már!! - engedte el a hajam.

Könnyek csordultak le az arcomon.Nem bírtam neki elmondani.
-Mondjad már...-nézett folyamatosan a szemembe és törölte le a könnyimet.

- Holnap..engem...kórházba visznek...-folytak a könnyeim...
-De...de..miért?-kérdezte dadogva...

-Műteni kell...azt..a sebemet...azt mondták, ha nem műtik meg 1 hónapon belül..én...meg...is...halhatok.

Hetedik rész ^^

Most mit tegyek?

-SooHee, ne csináld már...-karolt át megint.
-De csinálom....nem akarom ,hogy....azt.-levettem a karját magamról..
-Gyere, beszéljük meg...-majd felültetett.
-Nincs mit megbeszélnünk..-elfordultam tőle , hogy ne lássa a könnyeimet.
-De igen is van, kelj fel.-megint felhúzott engem ülő pózba, majd letörölte mutatóujját behajlítva könnyeimet.
-Mivanmár?...-szipogtam.
-Tudod, hogy én sem akarom...-végig rám nézett ,pont a szemembe.-Ne akadj ki ilyen kis dolgokon...semmit sem érzek iránta...-simított végig az arcomon kezével.
-De ...ez..akkor is...ááh.-borzoltam össze a a hajam és kimentem a szobából.
Nem érdekelt semmi...nem akarom hogy ezt megtegye..egyszerűen...nem...akarom...Majd egy könnycsepp gördült le az arcomon.
-Mi történt?Mi a baj? -kérdezte YoungJae
-Semmi...-majd leültem duzzogva a kanapéra.
-Na mondd!-huppant oda mellém.
-Nem...akarom....-hasamnál összefűztem kezeimet...
-Mit nem akarsz? - bújt a képembe...
-Aiisshh...hagyjuk...-felkeltem és kimentem az egyik legközelebbi parkba sétálni.

Amíg sétálgattam, nagyon sok minden lejátszódott bennem.Eszembe jutottak a régi emlékek a haverokkal,máig azon gondolkodom, hol lehetnek most. Végig gondoltam az egész dolgot a koncerttel kapcsolatban, elmegyek és túlteszem magam rajta...nem érdekel ...csak egy csók..Sétálgatok össze-vissza..Egyszer csak valaki hátulról megölelt...egyből tudtam...Zelo az..

-Miért jöttél el? -kérdezte a szokásos kiskutya szemeivel.
-Gondolkozni.-mosolyogtam.
-Mire jutottál?-kíváncsiskodott miközben derekamra tett kezével egyre közelebb húzott magához.
-Hát elmegyek a koncertre, de amikor az a rész jön kimegyek...nem akarom látni...-lehajtottam a fejem.
-Lesz egy meglepetésem, úgyhogy ne menj ki.-felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen, majd megcsókolt.
-Mi? Milyen meglepetés ? Hmm? - faggattam.
-Azt hiszed elmondom ? -nevetett, majd kézen fogva hazasétáltunk.
Csak sétálgattunk hazafelé.Amikor hazaértünk mindenki ott ült a TV előtt. Persze saját magukat nézték vissza benne. Mi is leültünk hozzájuk, vagyis leültünk volna...egy személynek való hely volt csak. Zelo le is ült...Én meg bementem a szobába.Bedugtam a fülembe a fülhallgatót és ledőltem a franciaágyba.Semmit nem hallottam,kizártam a külvilágot.Egyszer csak azt láttam, hogy valaki felettem van már és engem néz. Zelo volt...Kivettem a fülemből a fülhallgatókat, majd eltettem a párna alá , mert mindig oda szoktam.Összekulcsoltam kezeimet a nyakánál, majd közelebb húztam magamhoz és a fülébe súgtam:

-Mivan már? Fáradt vagyok...-nevettem
-Most ne legyél...-szemembe nézett, majd egyből nekiesett ajkaimnak.Egy jó darabig faltuk egymás száját , majd ő lejjebb ment a nyakamhoz. Elkezdte szívni is azt.

-Basszajesszus ez fááj, hagyd már abba!-nevettem, de nagyon.
-Te akartad...-abba hagyta...jobb kezével benyúlt a felsőm alá a hátamhoz majd kicsit megemelt, eközben vissza-vissza tért a számhoz.
-Naaaaaaaa...ez csikiiiiiiiz-kiabáltam, de nem nagyon érdekelte.Erőt vettem magamon, eldöntöttem őt, majd ráültem. Lehúztam a felsőjét és körmömet végig húztam az oldalán, amitől mindig megugrott, de nem hagytam abba, hiszen ő is ezt tette velem.
-Na milyen?-gonosz mosoly ült az arcomra.
-Na majd most kapsz azt hiszem!-vágott egy félmosolyt.
Gyorsan leugrottam róla és kiakartam szaladni a szobából,de elkapott.

-Na milyen büntetést akarsz?-lökött le az ágyra.
-Semmilyet.-feküdtem oldalra.-Elmegyek fürdeni , fáradt vagyok.-már indultam is kifelé.
-Oké, siess.

Miután megfürödtem, befeküdtem az ágyba és el is aludtam.

Amikor reggel felkeltem, Zelo karja rajtam volt, mellkasa a hátamhoz simult.Nagyon jó érzés volt.Fel akartam kelni, de visszahúzott.
-Csak még egy kicsit...
-Kelj fel, ma koncert ...ma...mi lesz a meglepetééés? -rázogattam meg...
-Majd meglátod.-nevetett fel majd kiment.
Az egész nap készülődéssel telt el.

                                                    ~ESTE~

A nézők közé mentem, hogy ne legyen feltűnő,a srácokkal jöttem.A koncert nagyon jó volt, már csak a végén maradt egy kis idő, amíg kicsit beszélgetnek a rajongóikkal, és a csókos rész is ekkor fog jönni.

-Tudjátok...örökre ti lesztek a mi BABY-jeink, de van valaki, akit nagyon szeretek és nem akarom emiatt elhagyni.-kezdett bele Zelo , amire hátra is fordultam.Lesétált a színpadról, odajött hozzám és felhúzott a színpad közepére.

    

                                               ~ZELO P.O.V~

Muszáj megtennem, még ha balhé is lesz belőle.Felhoztam a színpadra és azt mondtam.

-Ő a barátnőm, SooHee.-láttam,hogy nem csak a rajongók, de SooHee is nagyon meglepődött.

-Zelo...-motyogta halkan.

Nem mondtam semmit, csak odafordultam hozzá, és a színpad közepén megcsókoltam.

Hatodik rész ^^

Kinyitottam a szemem...egy darabig minden homályos volt, majd kitisztult.Ott feküdtem a szobámban az ágyon. A srácok mind ott álltak körülöttem,Zelo fogta a kezem és egy fehér köntösben lévő Ahjussi épp most pakolta össze a táskáját és ment el.

-Végre hogy felkeltél.-mosolygott Zelo.

-Mi történt?-kérdeztem értetlenül,majd megfogtam a fejemet, mert nagyon fájt..

-Leütöttek...-de most már minden rendben lesz...

-El kell mennem, megígértem valakinek,hogy ma találkozom vele.-keltem fel az ágyból.
-Felejtsd el! Az orvos azt mondta ,hogy addig feküdnöd kell amíg el nem múlik a fejfájásod.-visszafektetett az ágyba.

-De..én megbe...-és közbevágott-
-Nincs de.

Visszafeküdtem az ágyba,mivel mást nem nagyon tudtam tenni. Elővettem a telefonomat és megírtam a haveromnak, hogy most nem tudok menni.

-Kérsz valamit?-kérdezte Yongguk
-Nem,köszi.-mosolyogtam.

Majd mindenki kiment, csak Zelo maradt bent velem.Csak őt néztem egyfolytában, nem bírtam levenni róla a szemem.Szemében látszódott az aggódás.Vagy 10 percenként kérdezgette hogy jól vagyok-e vagy kérek-e valamit.


                                                            ZELO P.O.V

Istenem, úgy aggódtam érte. Egész éjjel és még délelőtt is kómában volt.Az orvos azt mondta semmi baja,csak pihennie kell. Remélem jobban lesz , hiszem meg akartam hívni a holnapi koncertünkre.


-Elmúlt a fejfájásod? -kérdeztem
-El.-mosolygott,és látszott rajta , hogy jobban van.
-Holnap eljössz a koncertünkre? -tekintetéről le sem tudtam venni a szemem.
-Persze.Úgysem voltam még egyen sem.-nevetett.

Majd felkelt, egy olyan trikó szerű felső volt rajta ami a hasáig sem ért le és egy rövidnadrág.Amikor megkértük a stylist csajt hogy öltöztesse át, nem éppen így értettük.Látszott a testének minden vonala, ami egyszerűen tökéletes volt. Kivéve egy dolgot...Egy hatalmas heg volt végig az oldalán.Amikor épp kiment volna,megállítottam.

-Várj!Gyere vissza egy kicsit...-mondtam neki
-Miaz? -közben visszasétált.
-Ez itt micsoda?-mutattam rá a hegre az oldalán , ami körülbelül 20 cm-es lehetett.
-Az ...semmi.....

Épp indult volna ki, amikor visszahúztam magamhoz, majd átöleltem és adtam neki egy csókot.

-Ugye tudod, hogy nekem elmondhatod?-mélyen a szemébe néztem.

Semmit nem mondott csak leült a földre térdét felhúzta a fejéhez,átölelte az a kezével és nézte a padlót.
Leültem mellé,egyik kezemmel átkaroltam, a másikkal pedig megfogtam az ő kezét.

-Egy éve történt... -kezdett bele- épp hazafelé mentem este és ugye mi egy elég bajos környéken éltünk...Na szóval mentem és hallottam ahogy kiabálnak mindenféle rondaságokat...nem foglalkoztam vele,gondoltam biztos részegek...Aztán valaki hátulról elkapott és beráncigált egy ilyen raktárhelyiségbe...

Ekkor láttam,hogy mindjárt elsírja magát.Egész idő alatt csak ölelgettem, puszilgattam,nehogy elsírja magát.De hallgattam tovább, mit mond.

-Nekem estek...bevertek egy kettőt...Találtam egy kést, de kivették a kezemből...Azt mondták, ha nem egyezek bele abba amit mondanak ,rossz vége lesz...Az egyik elkezdett vetkőztetni...Próbáltam ellökni őket magamtól...egyszer csak valaki bejött és verekedésbe szállt velük...ekkor a késsel végigvágták az oldalamat,de az a férfi megmentett engem...A seb örökre megmaradt..mint ahogy ez az emlék is...

Úristen...gondoltam magamban...hogy lehet ez? Pont vele?
Ő csak sírt mellettem...megvigasztalni nehezen lehetett...

-Semmi baj...-mondtam neki,miközben hátát simogattam és puszikat nyomtam az arcára és a szájára.Majd amikor már teljesen lenyugodott és egy könnycsepp sem volt az arcán, nem bírtam tovább gyönyörű ajkai hívogatását.Nekiestem,vadul csókoltam ,ajkait néha meg-megharaptam, de nem ellenkezett...Visszacsókolt..de még hogy...Amikor kicsit több mint 5 perc után abbahagytuk ő felment az ágyra és a ruhámnál fogva felhúzott ő is...Nem érdekelt semmi...Újra belekezdtünk...a mennyben éreztem magam egészen addig amíg Himchan be nem jött...

-Zavarok? -kérdezte nevetve...
-Igen..-nevettem vele én is...
-Csak szólni akartam hogy kész a kaja, de hát ti biztos nem vagytok éhesek...már rég felfaltátok egymást..-ekkor még nagyobb nevetésben törtünk ki...
-Nemsokára megyünk.

                                                                    ~SooHee P.O.V

Olyan édes volt a csókja, nem bírtam tovább...Várom már a koncertet is nagyon...Irtó boldog vagyok..

-Menjünk enni.-mondtam mert farkaséhes voltam..
-Oké..-vágta rá.

Majd elkapta a kezem és kisétáltunk..A kaja iszonyú finom volt.

Mivel már este volt, elmentünk lefürödni , de utána még beszélgettünk egy keveset...
Én mentem be először a szobába..

-Majd megyek én is nemsokára.-mondta Zelo
-Okééé.-kiabáltam az ajtóból.

De közben hallottam, ahogy kint beszélgetnek..

-Ugye, nem hívtad meg a koncertre? - kérdezte Yongguk
-De, miért? -értetlenkedett Zelo
-Nem emlékszel mit mondott a főnök ? Meg kell csókolnod az egyik énekesnőt!- nem láthatja, mert a végén még kiakad..
-Nem fog kiakadni hidd el...

Majd bejött hozzám..Lefeküdt mellém,én szokás szerint a fal felé fordultam...Odabújt hozzám és elkezdte csókolgatni a nyakamat...

-Csókolgasd azt az énekesnőt ott a színpadon...-és ellöktem magamtól...

Ötödik rész ^^

A szívem hevesen dobogott.A kezét a derekamról egyre a hátam felé csúsztatta s közben húzott oda magához.Testünk teljesen összeért, arcunkat 2 centiméter távolság választotta el,de már nem sokáig. Végig a szemembe nézett ,majd a számra és megint a szemembe.Hosszú percekig csak néztünk egymás szemébe. Lassan egyre közelebb jött, lassan ajkaink összeértek...Megcsókolt. Hirtelen elhúzta a fejét , elkapta a kezem és lelökött az ágyra. Felém mászott és a csuklóimat odaszorította az ágyhoz. Puszit adott a nyakamra majd az arcomra, aztán a számra is. Odahajolt a fülemhez és azt mondta:

-Jó lenne mi?-nevetett, majd leszállt rólam és lefeküdt mellém.
-Hülye....-nevettem vele együtt, majd átfordultam felé.

-Miért pont én? -kérdeztem, mert már nagyon kíváncsi voltam erre.
-Mert te nem tudtad ki vagyok valójában.-mondta, majd odanyúlt az arcomhoz és megsimogatta azt.


                                                                      ZELO P.O.V 

Egyszerűen nem bírtam uralkodni magamon.Nem érdekelt semmi,csak hogy végre az enyém legyen.Minden olyan hirtelen történik,de most olyan boldog vagyok

-Holnap eljössz fagyizni miután hazaértünk?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Ez egy randi?-kérdezett vissza.
-Hát...izéé...mondjuk...-dadogtam.
-Elmegyek.-mosolygott.

Ennek hallatára nagyon örültem,hatalmas boldogság öntött el.

-Innen megyünk majd,oké?-mondtam neki hogy biztosra menjek.
-Oké.-mosolygott, majd adott az arcomra egy puszit,olyan aranyos volt, el sem lehet mondani.



                                                              SooHee P.O.V

Reggel, mikor már felkeltem, senki nem volt itthon.Csináltam magamnak reggelit, majd találtam egy cetlit az asztalon.Ez állt rajta: "El ne felejtsd a mai fagyizást!! Szeretlek, Zelo."  Nem felejtem,mondtam magamban.
Egész nap csak ruhákat próbáltam...Nem tudtam mit vegyek fel..A végén eldöntöttem, nem érdekel megyek az átlagos ruhámban...Térdgatya , színes trikó,dzseki és sportcipő.

Végre hazaért és indulhatunk...

-Mehetünk?-kérdezte.
-Aha.-vágtam rá azonnal.

Ahogy sétáltunk az utcán, folyton letámadta őt minden egyes fan,engem félrelökve.Majd egyszer csak megfogta a kezem.

-Zelo miért fogod a kezét annak a ribancnak???-ordítozták a rajongók...
-Ez nem lehet!! Neked nem lehet barátnőd!!-kiabálták a BABY-k.

Egyszer csak elegem lett, kihúztam a kezem az övéből és elsétáltam...Hátranéztem, utánam akart jönni, de körbefogták a rajongók, így nem tudott.Hazaértem, a szemem könnyes volt már így is , aztán egyszer csak azt mondta JongUp:

-SooHee, van egy rossz hírünk...-mondta.
-Ezt a napot már nem lehet jobban elrontani...-löktem vissza.

-Azt mondta a főnök, hogy csak akkor maradhatsz tovább velünk itt a lakásban , ha eljársz dolgozni valahova.Azt mondta itt is dolgozhatsz az Entertainment-nél takarítóként,így nem leszel messze, ha valami baj történik.-mosolygott.
-Mi ebben a rossz hír?-értetlenkedtem...
-Azt mondták szakítanotok kell Zeloval, mert csökkenni fog a rajongók létszáma és a TV-s nézettség száma..-látta rajtam,hogy fáj amit mond.

Besétáltam lassan a szobába, egyszerűen leblokkoltam.Nem tudtam tenni semmit...Ültem az ágy mellett,csak sírtam...Majd egyszer csak kopogtattak...

-Bejöhetek?-kérdezte Himchan
-Persze,gyere csak.-mondtam neki, miközben a könnyeimet törölgettem.
-Tudom, hogy nehéz, de le kell csillapodnia a dolgoknak..-mosolygott, majd elkezdte simogatni a hátamat.
-Miért pont velem történik mindig minden rossz dolog?
-Előfordulnak néha rossz dolgok, amiket nehéz elfogadni, de egyszer fent egyszer lent, hidd el a végén helyrerázódnak a dolgok.-majd a fejemet a vállára hajtotta.


-Zelo hol van most?-nagyon kíváncsi volt már.
-Nem tudom, már este 10 van de még mindig nincs itthon, ilyenkor már rég itt szokott lenni.-mondta.

Erre felálltam kirohantam a lakásból le az utcára és elkezdtem keresni.Végigjártam az utcákat, ahol sétáltunk, de semmi.
Majd egyszer csak egy hatalmas ütést éreztem a nyakamnál.Hirtelen minden elsötétült.Szemeim becsukódtak,semmimet nem tudtam mozgatni.Csak ennyit hallottam: 'Kisasszony,jól van? Szólaljon már meg!" Hallottam...mindent hallottam. De reagálni képtelen voltam.Kis idő után már semmit nem hallottam.
De valamit éreztem..nagyon furcsa volt..A kezemen egy kis melegséget éreztem, ami nagyon ismerős volt...éreztem már valamikor.
De mi ez? Miért nem tudok reagálni semmire? Miért nem hallok semmit?

Negyedik rész ^^

A lélegzetem elakadt...
Amikor elhúzta a fejét , én nem tudtam mondani semmit, de ő igen...

-SooHee...szeretlek...-nézett rám ártatlanul.

Én nem mondtam semmit csak ott álltam és mosolyogtam..az agyam teljesen leblokkolt...Látta rajtam az értetlenségemet , így csak nevetett egyet, majd kézen fogva sétáltunk tovább.

                                                                ZELO P.O.V

Végre elmondtam neki. Tisztára megkönnyebbültem. Egész úton mosolyog, olyan aranyos. Most már el sem tudom képzelni , milyen lehet az élet nélküle. Látszik rajta hogy fáradt, ráadásul ma alig evett valamit, nem ám nekem itt összeesik. Majd együtt vacsorázik velünk. Remélem a többiek, normálisak lesznek és nem fognak semmit gusztustalan dolgot csinálni evés közben, hiszen most fog velünk vacsizni először. Fel is hívom Yonggukot ,hogy csináljanak valami nyugati kaját, hiszen nem idevalósi. De nem hallhatja , addig el kell mennem valahova, bemegyek az egyik boltba.

-Mindjárt jövök, várj meg itt.-mondtam neki.
-Ne menjek veled? -kérdezte és a szeme csillogott, látszott hogy velem akar jönni.
-Ne.- mondtam neki mosolyogva

Majd bementem a boltba és felhívtam Yongguk hyungot.

-Szia hyung.-üdvözöltem illendően.
-Szia Zelo.-köszönt vissza.
-Tudnátok csinálni valami nyugati kaját ma vacsira?-kérdeztem.
-Például ? - kérdezte érdeklődve...
-Sültkrumpli és sültpipicomb.-nevettem.
-Te nem vagy normális...de oké megcsináljuk. -nevetett hyung.
-Gomawo hyung.-köszöntem meg.
Majd letette a telefont.

                                                                      SooHee P.O.V

Mikor jön már ki? Rohadt éhes vagyok...mégis mit tököl ennyit? Mi volt ilyen fontos , hogy így be kellett rohannia a boltba az éjszaka közepén? Basszus mindjárt összeesek, két napja alig ettem valamit..hol van már?
Aztán végre kijött...De a kezében nem volt semmi.

-Képes voltál itt hagyni engem az éjszaka közepén, hogy bemenj a boltba és ne vegyél semmit ?-értetlenkedtem
-Nem is voltam benn olyan sokáig...-mondta nekem
-Ááá nem...olyan éhes vagyok mindjárt összeesek te meg bent időzöl...köszi.-mondtam kicsit flegmán , hogy érezze kicsit kivagyok akadva.
-Na gyere, menjünk.-azzal megfogta a kezem és elindult.


Amikor megérkeztünk az ajtóhoz azt mondta , hogy csukjam be a szemem.Én így is tettem.Be vezetett a lakásba, persze a kezemet még mindig fogta.

-Kinyithatod...-mondta.

Az asztal meg volt terítve és -mellesleg nem tudom,hogyan tudták-  a kedvenc kajám volt. De csak két személyre volt megterítve.

-Ti nem esztek velünk?-kérdeztem
-Nem.-mondta YoungJae és odakacsintott Zelo-nak...gondolta biztos nem veszem észre.


Miután megettük a vacsorát, mindannyian lefürödtünk és befeküdtünk az ágyba, az én pizsim egy nagyon rövid melegítő naci volt és egy hosszú ingféleség. Felkeltem és kimentem inni egy pohár vizet.
Visszamentem, becsuktam magam mögött az ajtót.
Megfordultam, majd Zelo a jobbkezével odatámaszkodott az ajtóhoz,engem odaszorítva... Ott állt 5 centiméterre tőlem. Majd felemelte a bal kezét is és a derekamra tette azt. Lassan odahajolt hozzám és a fülembe súgta:

-SooHee ...remélem kipihented magadat..
-Miért?-kezeimet a vállainál lassan felcsúsztattam,majd a nyakánál összekulcsoltam azokat.

Ő hosszan megcsókolt és azt mondta:

-Mert ma este nem alszol.

Harmadik rész ^^

A keze melegsége elöntött boldogsággal , de éreztem , ezt nem szabad.Gyorsan elhúztam a kezem,felkaptam a ruháimat és elmentem a fürdőszobába átöltözni.Mikor kijöttem, nem mertem Zelo szemébe nézni.Még a reggelit is elutasítottam és mentem 'haza'.

Ahogy gurultam végig a deszkámmal az utcán,folyton ez járt a fejemben...Még mindig éreztem az ujjait az enyéim között,nem tudtam koncentrálni semmire, ezért majdnem fel is borultam, de valaki elkapott...Igen...ő volt.

-Vigyázz, mert még több sebed lesz.-nevetett.

-Nagyon vicces...-mondtam kicsit gúnyosan

-Hova sietsz ennyire?-kíváncsiskodott 

-Visszamegyek a többiekhez, tudni akarom jól vannak-e , mégiscsak ők a családom.-mosolyogtam.
-Elkísérlek, ma úgysincsen semmi dolgom.
Kicsit értetlenül néztem, mi sok dolga lehet neki , mert ekkor még nem tudtam ki is ő valójában.

Amikor beértünk hozzánk , nagy kupi volt, senkit sem találtam, csak egy üzenet volt az ajtón, amin ez állt:
"Az alagsorból a lakókat kilakoltattunk , feljelentés miatt."

Nem értettem az egészet, hogy történhetett ilyen hirtelen minden? Ráadásul egy nap alatt? A sírás kerülgetett egyfolytában , hiszen őket nevezhettem a családomnak és most? Senkim sincsen....

                                                                 ZELO P.O.V
Egyfolytában azon járt az eszem, hogy miért csináltam? Miért fogtam meg a kezét? De olyan furcsa érzés tölt el amikor vele vagyok és nem mondhatom meg neki hogy már hónapok óta figyelem.
Az üzenet láttán SooHee nagyon elszomorodott, ezért akartam valamit tenni.Odamentem hozzá , magam felé fordítottam. A szeme könnyezett, de ez nem volt sírásnak mondható. Kezemmel letöröltem a könnyeket az arcáról , majd szorosan átöleltem. Éreztem a szívének minden egyes dobbanását, éreztem minden lélegzetvételét. Azt hittem rögtön el fog lökni magától, a ma reggeli történtek miatt, de nem így történt.Nagyon meglepődtem.A kezét lassan felemelte és összekulcsolta azokat a hátamnál.
-Köszönöm...-motyogta halkan
Nem mondtam semmit, csak simogattam a hátát. Úgy éreztem , szüksége van most rám. Kell tennem valamit, elvégre nem maradhat itt egyedül.

                                                                SooHee P.O.V

Még mindig éreztem a kezét az enyémben, de most nem tudtam erre gondolni...A szememből megállás nélkül  folytan a könnycseppek. Zelo odajött hozzám , odafordított magához, kezével,ami olyan puha és meleg volt letörölte könnyeimet, majd szorosan átölelt.Olyan jól esett,képtelen lettem volna ellökni magamtól.A szívdobogása érdekesen gyors volt.A kezemet gondolkodás nélkül felemeltem, és én is átöleltem őt.Majd halkan megköszöntem. Amikor elkezdte simogatni a hátamat, olyan melegség töltött el mint még soha.

-Amíg nem találod meg őket,költözz hozzánk.-mondta, miközben még mindig simogatta a hátam.
-De ezt csak úgy nem lehet...cserébe hadd tegyek én is valamit...-próbáltam mentegetőzni.
-Majd te főzöl meg takarítasz..úgysem csinálja egyikőnk sem..-röhögött...
-Ez a legkevesebb.-mondtam, de én komolyan.
-Biztos vagy benne, hogy ezt választod cserébe?-kérdezte, de már ő is komoly volt.
-Igen.-mosolyogtam.

Kezeit odaemelte a vállaimhoz, majd adott egy puszit a homlokomra.Megfogta a kezem és elindultunk hozzájuk.Most valamiért nem éreztem azt hogy el kéne engednem a kezét és ő sem húzta el az övét.
Amikor hazaértünk,- mivel elméletben ott laktam-, bementem a szobába ,de nagy zajra lettem figyelmes.Nem akartam hallgatózni, de akaratlanul is hallottam.

-Te belegondoltál abba ,hogy mi lesz ha megtudja a média??? Legalább mondtad volna el , hogy kik is vagyunk akkor biztos vigyázna, hogy mikor hol lesz. - kiabálta YongGuk
-Egyszer el fogom neki mondani...De nem most...-szólt vissza Zelo.
-Ha most nem mész oda és mondod el neki, hogy mi vagyunk Korea egyik leghíresebb bandája, akkor majd én fogom.-mondta erőteljes hanggal YongGuk.
-Kérlek ne most...

Én ekkor már ott álltam az ajtóban könnyes szemekkel.El akartam tűnni.Kirohantam a lakásból..

-SooHee várj, megmagyarázom!!- kiabált utánam Zelo. De nem álltam meg, csak futottam és futottam, de hogy hova azt nem tudtam akkor sem.

-Menj utána, itt az idő, hogy megbeszéld vele a dolgokat!-mondta DaeHyun.

Lent ültem egy fa alatt az egyik közeli parkban, sötét volt és féltem, de nem akartam visszamenni.Majd egy hang köszöntött.
-Hadd magyarázzam meg..-jött oda hozzám Zelo.
-Miért nem mondtad el ? - kérdeztem tőle már majdnem sírva.
-Nem akartalak ilyen dolgokkal terhelni , mikor elvesztetted a többieket.-a hangjában éreztem, hogy nagyon sajnálja.
-Túléltem volna ha elmondod.-gúnyosan elmosolyodtam.

Odaült hozzám, elég közel ahhoz , hogy a szívem dobogása nagyon felgyorsuljon.A félelmem teljesen elmúlt.

-Gyere haza.-fogta meg a kezem.
-Oké.-mosolyogtam.


Ahogy sétáltunk hazafelé, egyszer csak megállt. Visszarántott magához és hosszú percekig ölelt. Majd amikor elengedett az ölelésből, kezével felemelte a fejemet hosszan a szemembe nézett...Egyre közelebb hajolt hozzám,nem tudtam mit tegyek,vagy hogy mit akar tőlem.Egy másodperccel utána már éreztem az ajkait az enyéimen.Szemem becsukódott, azt hittem összeesek...Zelo...megcsókolt...

Második rész ^^

-Kérlek...-mondta még egyszer miközben a csuklómat erősen szorította.

Hátrafordultam és csak bólintottam egyet.

Egy nagy épületbe vitt , ahol azelőtt még sosem jártam.Kinyitották az ajtót , de én megtorpantam.

-Gyere csak. -mondták barátságosan.

Mikor beléptem, nagyon furcsán éreztem magam..a légkör olyan...családias és barátságos volt...teljesen más mint az alagsorban.

Pár perccel később egy kis asztalnál ültünk a földön mind a heten.A rózsaszín hajú elment a konyhába és az egyik szekrényben elkezdett turkálni valamit.

-Még be sem mutatkoztunk...-szólalt meg hirtelen a számomra kicsit ijesztő arcú fiú-... HimChan vagyok,örvendek, ők pedig  YongGuk , DaeHyun , YoungJae és JongUp.-közben kézzel mutatta hogy kinek a nevét is mondja.-Téged hogy hívnak ? 

-SooHee....mondtam kicsit szomorúan, mert úgy éreztem , hogy a nevem nem passzol a személyiségemhez...

A pink hajú fiú visszajött a konyhából egy tasak kötszerrel és hasonló dolgokkal és odaült mellém.

-JunHong vagyok , de hívj Zelo-nak.-a hangjától megborzongott az egész testem.

A vér még mindig folyt a térdemen, de nem éreztem semmit. JunHong ,vagyis Zelo egy vizes kendővel elkezdte letörölgetni a lábamról a vért. 

-Elintézem én...-szóltam neki.

-Nem , majd én megcsinálom , te csak maradj nyugton.-mosolygott , majd elkezdte fertőtleníteni a sebet.

-Nem csíp ? -kérdezte aggódóan.

-Nem.-hazudtam, elég jól ahhoz képest hogy kibírhatatlanul égetett a fertőtlenítőszer.

Miközben beszélgettem a többiekkel észre sem vettem , hogy Zelo már bekötözte a sebem.

-Köszönöm.-néztem rá és hallatszott a hangomban hogy fáradt vagyok.

Felállt és felém nyújtotta a kezét.Nem volt sok gondolkozási időm , csupán 3 másodperc , de ebben a három másodpercben annyi minden leforgott a fejemben , amennyi 1 óra alatt sem.Nem nagyon láttam más megoldást, megfogtam a kezét , segített felállni. El akartam engedni a kezét, de úgy szorította,hogy nem tudtam elhúzni. Elindultam, de nagyon sántítottam. Ő megállt , rámnézett és felkapott az ölébe.

-Ezt nem kell , be tudok menni.-mondtam neki , mert elég kellemetlennek éreztem ezt a dolgot.

De ő csak elmosolyodott , bevitt a szobába , majd az ajtónál letett. 

-Mivel csak hat szoba van velem fogsz aludni.-mondta, de úgy mintha ez teljesen természetes dolog lenne.

-Elalszok én kint  a kanapén is.-nem akartam kellemetlenséget okozni.

-Persze hogy leess onnan és mégtöbb sebet szerezz , még mit nem.

Fürdés után egyből lefeküdtünk az ágyba , de még egyikünk sem aludt.

-Kényelmes?-kérdezte kedvesen

-Nagyon.-mosolyogtam.

Mivel én a fal felé fordultam , észre sem vettem hogy mikor feküdt az ágyba. Megfordultam, hogy megkérdezzem , miért is csinálja ezt az egészet, de ő már aludt. 

Hason feküdt az ágyon, felső nem volt rajta, a karjai izmosak voltak ,de csak annyira hogy egy magamfajta lány szeme megakadjon rajta. Nem bámultam sokáig, mégis a szívem nagyon elkezdett dobogni. Azt mondogattam magamban , mi történik velem?

Visszafordultam a fal felé,mert általában így alszok.Éjszakánként gyakran felébredek, ez most is így történt. Éjjel 3-kor felébredtem, de teljesen más volt , mint ahogy lefeküdtem aludni...A derekamat körülöleli egy kar,a hátamhoz egy mellkas simul. Még jó hogy éjszaka volt, mert teljesen belepirultam.Próbáltam leszedni a kezét magamról úgy hogy ne ébredjen fel. Hál'istennek sikerült és szerencsére kis idő után én is visszaaludtam.

Reggel sokkal előbb ébredtem mint ő , de még egy kicsit feküdtem az ágyban, olyan kényelmes volt.

-Jó reggelt!-köszöntöm kedves szavakkal mikor felébred.

Érdekes módon nem mondott semmit.Egyetlen reakciója volt...

A kezével odanyúlt az enyémhez és az ujjait összefonta az enyéimmel.

Első rész ^^

Két éve költöztem Szöulba, szóval az itteni embereket és az előadókat nem nagyon ismerem. Egy utcai bandával élek , nehéz életünk van. Minket az emberek csak úgy hívnak a "barom deszkások". Lent élünk egy ház alagsorában. Szól a hangos zene és (a legtöbben 14-18 évesek) dolgozunk az ételért, a mindennapi betevőért. 12-en lakunk együtt , mindenkinek megvan a maga személyisége...Én vagyok az akinek a legtöbb adóssága van és ezért sokszor meg is vernek vagy menekülök. Sokszor napokra eltűnök. De ezt nekik nem mondom el , nem akarom hogy aggódjanak értem.

Ez a nap is átlagosan indult. Elmentem , hogy megbeszéljek néhány dolgot az uzsorásokkal. Útközben nagy tömeg támadt, nem tudom mi volt az , közelebb mentem hogy megnézzem. Arcom sebhelyes volt még a múltheti verés miatt. Az emberek megvetően néztek rám.

-Nézd már milyen szakadt cuccokban jár! -hallottam ahogy suttogták egymásnak.
-Ott a deszka a kezében , biztos azokhoz a barom deszkásokhoz tartozik. - ettől már nagyon felhúztam magamat. Odamentem , hogy elmondjam , ha már kibeszélnek , tehetnék halkabban , mert mindent hallok...Elkezdődött a lökdösődés...még mindig nem értem mi volt...egyre beljebb kerültem a tömegbe, majd egyszer csak valaki egy hatalmasat lökött rajtam és a tömeg közepére beestem , szánalmasnak éreztem magam.
-Jól vagy ? -mondta valaki és nyújtotta felém a kezét - Gyere segítek.
Ránéztem , a haja furcsának tűnt, rózsaszín lehetett és a gyerek irtó magas volt. Összesen nyolcan álltak ott felettem. Hat csávó hasonló , drágának tűnő ruhákban , egy mikrofonos és egy kamerás ember...A hat közül az egyik felvette a deszkámat a földről és odaadta.
-Kösz! - mondtam lazán , mert ekkor még nem esett le mi történik velem.
Elindultam kifelé a tömeg közepéből , sikeresen ki is jutottam, de egy hang megakadályozott abban, hogy továbbmenjek.
-Várj! - kiabálta valaki.
Hátrafordultam...az a rózsaszín hajú gyerek volt...értetlenül néztem, nem tudtam mit akar.
-Beviszlek a kórházba, tele van az arcod sebekkel! - mondta jóindulatúan és kicsit aggódóan.
-Nem kell köszi, már régiek! -mondtam mosolyogva, miközben arra gondoltam, hogy a hátam is tele van sebekkel , ráadásul most akkorát estem hogy vérzik a lábam...igen térdnaciban voltam..
-Jesszusom , neked vérzik a lábad!- sietett felém , még mindig nem értem miért.
-Hagyd csak , majd rendbe jön. - mondtam a megszokott stílusomban.
-Van hová menned ,igaz ? -kérdezte aggódóan.
-Őőő , perszee. - mondtam bizonytalanul (mert ma este nem mehettem vissza a 'törzshelyünkre') és ezt látta is rajtam.
-Szóval nincs...- aztán kiabált a másik 5 embernek - Srácok , ma estére hazavisszük , tele van sebekkel és látszik rajta hogy napok óta nem evett.
-Nem kell, megleszek. - mondtam kicsit visszautasítóan.

Épp indultam volna, amikor megragadta a csuklómat és azt mondta :
-Kérlek...hadd segítsünk...